Videós jelnyelvi tolmácsszolgáltatás

2014. április 25-től a hazai szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország tette kilenc budapesti üzletében térítésmentesen elérhetővé hallássérült ügyfelei számára a videós jelnyelvi tolmácsszolgáltatást, jelentette be dr. Beck György, a cég magyarországi elnöke.

"Felelős mobilszolgáltatóként kiemelt jelentőségűnek tartjuk az esélyegyenlőség megteremtését. Ma Magyarországon a közel 500 ezer fős fogyatékkal élő lakosság 15%-a siket vagy nagyothalló. Szeretnénk számukra is ugyanazt az ügyfélélményt nyújtani, mint a hallóknak, biztosítani, hogy maradéktalanul élvezhessék a mobilkommunikáció előnyeit. A videós jelnyelvi tolmácsszolgáltatás üzleteinkből történő térítésmentes elérése újabb jelentős lépés a hallássérültek életének megkönnyítése terén." - mondta dr. Beck György.

"A közigazgatási reform részeként 2013-ban elindítottuk a teljes körű, szellemi és fizikai akadálymentesítést annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élők az ügyintézés során semmilyen szempontból ne szenvedjenek hátrányt. Örömmel üdvözlünk minden hasonló szellemiségű piaci kezdeményezést, így a Vodafone újonnan bevezetett szolgáltatását is."- mondta el a sajtótájékoztatón dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Beszédében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy mind az állam, mind pedig a piaci szereplők megtegyenek minden tőlük telhetőt a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása érdekében, és jelentős előrelépésnek nevezte az említett cég úttörő kezdeményezését.

A telekommunikációs cég üzleteiben beindított szolgáltatás a Vodafone Magyarország Alapítvány és a Hallatlan Alapítvány együttműködésének eredményeképp 2013 nyarán elindított videós jelnyelvi tolmácsszolgálat tevékenységére épül, amelynek célja, hogy megkönnyítse a hallássérültek számára a mindennapi ügyintézést, legyen szó akár egészségügyi problémáról, akár jogi, vagy hivatalos ügyekről. A mobiltechnológiának köszönhetően a jeltolmácsnak nem szükséges személyesen jelen lennie, okostelefon vagy táblagép, illetve egy ingyenesen letölthető videóchat-program segítségével bárhonnan elérhető a nap 24 órájában.

Videós jelnyelvi tolmácsszolgáltatás (Fotó: Europress)

A hazai szolgáltató szektoron belül elsőként a Vodafone kilenc budapesti üzletében elérhetővé tett videós jelnyelvi tolmácsszolgálat segítségét a kihelyezett táblagépeken immár azon ügyfelek is igénybe vehetik, akik nem rendelkeznek okostelefonnal vagy táblagéppel. A cég várakozása szerint a jelnyelvi tolmács közreműködésével az eddiginél jóval könnyebb lesz az eligazodás a mobil- és mobilinternet szolgáltatások, valamint készülékek világában, így az ügyintézés kényelmesebbé, gyorsabbá és hatékonyabbá válik, a kommunikációs nehézségek pedig gyakorlatilag megszűnnek. Az üzletekben dolgozó munkatársak a szolgáltatás indulását megelőzően érzékenyítő tréningen vettek részt, megismerhették a siketek magyarországi helyzetét, kultúráját, illetve elsajátítottak néhány olyan jelet, amely megkönnyíti a kommunikációt a jelnyelvi tolmács bekapcsolódásáig.

A vállalat kiemelten fontosnak tartja az esélyegyenlőség megteremtését, s törekszik arra, hogy termékeivel, mobilkommunikációs szolgáltatásaival a hazánk harmadik legnagyobb nyelvi kisebbségének számító több mint 70 ezer Hallatlan Alapítvánnyal közösen létrehozta a jelnyelv elsajátítását segítő, okostelefonra és táblagépre is letölthető online jelnyelvi szótárt, amely a magyar jelnyelv hatékony oktatási formáját nyújtja. A szolgáltatások fejlesztése terén újabb jelentős előrelépés a videós jelnyelvi tolmácsszolgálat elérhetőségének biztosítása kilenc budapesti üzletből. A tervek szerint a sikeres próbaidőszakot követően a szolgáltatás országszerte elérhető lesz a Vodafone üzleteiben.

Az alábbi budapesti üzletekben érhető el jelenleg a jelnyelvi tolmácsszolgálat:

Mammut I. Márkaképviselet

Allee Márkaképviselet

Duna Plaza Márkaképviselet

West End City Center Márkaképviselet

Vodafone Belváros

Europark Márkaképviselet

Arena Plaza Márkaképviselet

Millenium City Center Márkaképviselet

Köki Terminál Márkaképviselet

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra