Nemzetközi program indul az európai fiatalok egészségéért

Az európai fiatalok egészségi állapotának javításáért nemzetközi program kezdődik március közepén nyolc ország, köztük Magyarország részvételével.

Molnár Dénes, a Pécsi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatója szerdán a baranyai megyeszékhelyen, a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: az I Family elnevezésű projektbe 2-15 éves korú gyerekeket és szüleiket, mintegy 50 ezer embert, köztük 10 ezer magyart vonnak be. A résztvevőktől biológiai mintákat vesznek, fizikai, pszichológiai vizsgálatoknak vetik alá őket, kérdőíveket töltetnek ki velük és mérik a fizikai aktivitásukat is.

Hozzátette: főként a tinédzserek életmódjára koncentrálnak. Egyebek mellett arra is keresik a választ, hogy kiskamasz korban mennyire érvényesül családi háttér támogató szerepe , a gyerekeket hogyan befolyásolják kortársaik szokásai és a környezeti tényezők.

Az orvosprofesszor hangsúlyozta, hogy a program végeredménye egy tanulmány, valamint egy olyan kommunikációs stratégia lesz, amely a fogyasztói szokások megváltoztatásán keresztül segít a fiatalok egészségének megőrzésében, egészségi állapotuk javításában. Molnár Dénes utalt arra is, hogy az I Family a gyermekkori elhízással foglalkozó és a közelmúltban lezárult IDEFICS tanulmányra épül, a munka során ugyanis felhasználják annak eredményeit, és újra megvizsgálják az abban résztvevőket.

A klinikaigazgató korábban az MTI-nek elmondta, hogy a gyermekkori elhízásnak népegészségügyi jelentősége van. Európában mintegy 26 millió túlsúlyos gyerek él, számuk évente egymillióval nő. Magyarországon a 3-10 éves korosztály 17-20 százaléka, a 12-18 éves korúak 24-25 százaléka túlsúlyos. Ezzel a magyarok a középmezőnybe tartoznak az európai rangsorban. Spanyolországban, Dél-Olaszországban és Görögországban a 18 év alattiak 28-30 százaléka túlsúlyos, a Skandináv államokban csak 10-14 százaléka.

"Az elhízás veszélyes, mert a felnőttkori krónikus betegségek előidézője lehet. Ha azt szeretnénk, hogy az átlagéletkor a jövőben is emelkedjen, elengedhetetlen a megelőzés, az egészséges életmódra nevelés. Elsősorban a fiatalabb korosztálynál, amelynek tagjai könnyebben meggyőzhetők" - tette hozzá. "Az elhízáshoz vezető problémák köre rendkívül széles, az egész társadalmi életünket átszövi. A megelőzés érdekében azonban fontos lenne, hogy a gyerekek, fiatalok rendszeresen fogyasszanak zöldséget, gyümölcsöt, sok vizet igyanak , fizikailag aktívak legyenek, és elegendő időt töltsenek alvással. Utóbbi az óvodásoknál napi 12, a kisiskolásoknál 10 óra."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra