A cidri miatt takarót osztanak a fővárosban

Hatszáz takarót oszt szét hétvégén a Magyar Vöröskereszt Budapesten a hideg beköszöntére való tekintettel.

A kihűlés és fagyási sérülések nem csak a hajléktalanokat veszélyeztetik, ezért a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet kéri a lakosságot, hogy figyeljenek a közelükben élő idős emberekre.

Nézze meg korábbi cikkeinket a témában! Varga Ágnes megbízott igazgató arra figyelmeztet, hogy a közhiedelemmel ellentétben a fagyhalálban elhunytak kevesebb, mint egyharmada leli halálát az utcán, a legtöbben a saját lakásukban fagynak meg vagy hűlnek ki. Ezért a Vöröskereszt arra kéri a lakosságot, hogy figyeljenek oda az idősekre, rászorulókra, kérdezzék meg, hogy tudnak-e fűteni. "Ha bárkinek tudomása van olyan idősről vagy családról, akinek segítségre van szüksége a fűtési szezonban, keresse a kerületi Vöröskeresztes irodákat" - mondta Varga Ágnes.

A Vöröskereszt utcai szociális munkásai hétvégén hatszáz takarót osztanak ki és forró teával kínálják az utcán élőket. A szakember szerint azok a hajléktalanok vannak leginkább veszélyben, akik az első telüket töltik az utcán, hirtelen éri őket a hideg, még nincs túlélési stratégiájuk és a hajléktalan ellátórendszer által kínált szolgáltatásosokat sem biztos, hogy ismerik. A fővárosi szervezet több mint 600 hajléktalan számára tud nappali melegedőt biztosítani, 160 fő részére éjjeli menedékhelyet biztosít.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32, +37 °C
Minimum: +14, +22 °C

Sok napsütésre készülhetünk, néhol kialakulhat zápor, zivatar. Élénk északias szél mellett 32, 37 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Hétfőn erős kánikula várható, front nem érkezik. Többeknél felléphetnek alvásproblémák, napközben pedig gyakori lehet a fáradékonyság és a dekoncentráltság. A tűző nap kerülendő, fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata. Egyre többeknél emésztési problémák jelentkezhetnek, a puffadás lehet a leggyakoribb. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)