"Az új fogamzásgátlótól minden megváltozott"

A görcsös hasfájástól akart szabadulni, de Krisztának csak további tünetei lettek. Hónapokig küzdött hangulatingadozásokkal, visszatérő hüvelygombával. A legrosszabb, hogy a libidója is megsínylette ezt a "kalandot".

"Már egész fiatalon, anyukám engedélyével 17 évesen elkezdtem fogamzásgátlót szedni, és bevallom, imádtam. Komoly kapcsolatom volt, így nem kellett izgulnunk egy esetleges teherbeesés miatt, a bőröm ráadásul már egy hónap után olyan szép lett, mint egy álom, a hajamról nem is beszélve. Egy éve azonban megváltozott minden" - kezdett bele történetébe a 26 éves Kriszta. A fiatal diplomás nőt korábban a menzesze sosem kínozta, ám egy éve egyre gyakrabban kezdett előtte görcsölni a hasa. Odáig fajult a dolog, hogy a munkahelyére sem tudott bemenni, ha rátört egy-egy görcsroham.

pms, menstruációs görcs, hüvelygomba, fogamzásgátló
Hasi görcsökkel kezdődött, makacs hüvelygombával folytatódott. Fotó: iStock

A barátnői is hasonló tünetekről számoltak be, így nem is gondolta, hogy ez a jelenség nem természetes. Aztán olvasott egy cikket, aminek hatására a következő nőgyógyászati rendelésen kérte orvosát, váltsanak fogamzásgátlót, mert a kellemetlen görcsölés kikészíti. "Az orvos szerint szólhattam volna hamarabb is, mert ez PMS ( premenstruációs szindróma ), ami ebben a korban gyakori a nőknél. Megnyugtatott, ha másik fogamzásgátlóra váltunk, akkor biztosan jobb lesz. Figyelmeztetett azonban, hogy a PMS tünetei nem szűnnek meg egy csapásra" - folytatta Kriszta. A gyógyszerváltás után viszont nemhogy csökkentek volna a panaszai, de újabbak jelentkeztek.

Krisztának egy kombinált fogamzásgátlót írt fel az orvosa, ő pedig az előírások alapján váltott. Az első hónap közepéig nem volt gond, ám ahogy közeledett ciklusának PMS -sel terhelt része, úgy lett egyre feszültebb. "Nem szépítem, rágörcsöltem" - jegyezte meg.

Újabb front nyílt a harcban

Kriszta ennek tudta be a hangulatingadozásait , s azt is, hogy nem kívánja a szexet. Párja szerencsére megértő volt, igyekezett mindenben segítségére lenni, még akkor is, amikor a lelki panaszok mellé a makacs hüvelygomba is megjelent. "Ezt is a stressznek tulajdonítottam, hiszen előtte talán 1-2 alkalommal fordult elő nálam ilyen. El is mentem az orvoshoz, aki gombaellenes gyógyszert és kenőcsöt írt fel. Ahogy jött, úgy el is múlt a fertőzés, nem gyanakodtam semmi komolyra" - részletezte a történteket az egyik nagy nemzetközi multinál HR-esként dolgozó nő. De aztán a következő hónap ismét ugyanazon forgatókönyv szerint zajlott, mint az előző. "Már nemcsak én, de a párom is feszült volt. Semmihez sem volt kedvem, állandóan visszatérő folyással, viszketéssel kínlódtam, ami a gyógyszerek ellenére sem akart múlni. A neten olvastam, lehet, hogy candidás vagyok" - innentől Kriszta életében újabb fejezet nyílt: a hüvelygomba elleni harc.

A fogamzásgátló is hajlamosít a hüvelygombára

Köztudott, hogy a kellemetlen hüvelyfolyás egyik leggyakoribb oka a hüvelygomba (a másik a bakteriális vaginózis ), ami sokaknál okoz rendszeresen visszatérő panaszokat. Azt már kevesebben tudják azonban, hogy a fertőzést a hüvelyflórában természetesen is megtalálható gomba, a Candida albicans elszaporodása okozza, ami így felborítja az intim terület egyensúlyát, és igen kellemetlen tünetekkel jár. Talán nem kell bemutatni azt a sűrű, darabos-túrós állagú, sárgásfehér folyást , amit általában viszkető érzés, égő fájdalmas duzzadt szeméremtájék jellemez. Ez ráadásul nem életkor-specifikus, akár gyermekkorban, akár időskorban előfordulhat, de természetesen léteznek a fertőzésre hajlamosító tényezők. A legyengült immunrendszerű nők alapból jobban ki vannak téve bármely fertőzésnek, és az is köztudott, hogy az antibiotikum-szedés mellékhatása is lehet a bél- és hüvelyflóra károsodása. Mindezeken túl a hüvelygombával leggyakrabban a cukorbetegek, a terhes kismamák és hormontartalmú fogamzásgátlót szedő nők találkoznak.

Így kell kezelni A hüvelygombát legtöbbször helyileg alkalmazandó antimikotikus, azaz gombaellenes kúppal vagy kenőccsel szokták kezelni, de emellett, ha az orvos úgy ítéli meg, akkor szájon át szedhető gyógyszert is ír fel. Fontos a hajlamosító tényezők meglétének felderítése, és kiiktatása, akár például gyógyszerváltással. Legtöbbször a partnert nem kezelik, de ha felmerül a gyanúja, hogy egymásnak adják oda-vissza a fertőzést, akkor az ő kivizsgálására és kezelésére is szükség lehet. Mindezek mellett, ha nem szűnik a visszatérő fertőzés, akkor életmódváltás, diéta is ajánlott.

Újabb váltás lett a megoldás

Itt kanyarodjunk is vissza Kriszta történetéhez, akinek a szigorú diéta, a krémek és tabletták mellett sem sikerült teljesen meggyógyulnia, bár elmondása szerint, legalább talált néhány olyan készítményt, amelyek a hüvelygomba tüneteit, főképp az égő, viszkető érzést enyhítették. "Egyik barátnőm, aki maga is érintettként már jóformán szakértőnek számít a témában, ajánlott egy kúpot, mert azt mondta, vannak olyan gombák, amik egyes baktériumokhoz hasonlóan rezisztensek a gyógyszerekre, és lehet, hogy nekem is ilyenem van. A kúp, amit javasolt, meglepően jó volt, főleg, hogy kamillás, ami enyhítette a fájdalmaimat is" - mondta Kriszta. Elhúzódó történetére pedig végül egy másik nőgyógyász tett pontot. Ő javasolta, hogy amennyiben Kriszta nem dohányzik - és szerencsére nem -, akkor térjenek át egy egykomponensű fogamzásgátlóra, mert talán a korábbi gyógyszerváltás nyomán a szervezetében megnövekedett mesterséges hormonok mennyisége okozza a tüneteit. Végül ez segített. A PMS-sel járó görcsök enyhültek, a hüvelygombát is sikerült legyőznie, ezáltal a stresszhelyzet is megszűnt, ami igencsak jót tett a párkapcsolatuknak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra