Miért küldik le a vérző sportolókat a pályáról?

Sportrajongók számára aligha ismeretlen jelenség, hogy számos sportágban tilos vérző sebbel a pályán maradni. De vajon honnan ered ez a szabály, illetve milyen célt szolgál pontosan?

"(A játékvezető) köteles megbizonyosodni arról, hogy bármely vérző játékos elhagyja a játékteret. A játékos csak a játékvezető jelzésére térhet vissza, akinek ellenőriznie kell, hogy a vérzés elállt, valamint nincs vér a játékos felszerelésén" – az idézet a labdarúgás jelenleg hatályos szabálykönyvéből származik, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szabályalkotó testülete (IFAB) tesz közzé minden szezont megelőzően. Hasonló megfogalmazással találkozhatunk egyéb sportágak szabályzataiban is, a labdarúgás ugyanakkor kifejezetten szemléletes példa lehet abban a tekintetben, hogy kontakt sport lévén futballmérkőzéseken viszonylag gyakran fordulnak elő vérzéssel járó sérülések. Az alábbi fotón például Philipp Klement, a VfB Stuttgart középpályása látható, amint egy turbánszerű kötéssel igyekeznek elállítani a vérzését, miután egy ütközést követően felszakadt a szemöldöke a Freiburg csapatával vívott tavaly szeptemberi bajnokin.

Philipp Klement végül visszatérhetett a pályára, csapata azonban így vereséget szenvedett a Freiburgtól
Philipp Klement végül visszatérhetett a pályára, csapata azonban így vereséget szenvedett a Freiburgtól. Fotó: Getty Images

Mi lehet az oka annak, hogy több sportág nemzetközi szövetsége is ennyire egységesen és szigorúan rendelkezik a vérző játékosok, versenyzők ellátásáról? Honnan ered az angol nyelvkörnyezetben csak blood rule-ként, azaz szabad fordításban vérszabályként ismert passzus? Az idősebb generációk képviselői talán tudják is választ, hiszen a szabályozás eredetét keresve egészen az 1980-as évekig kell visszanyúlni. Ez volt az az évtized, amikor világszerte ismertté vált a humán immunhiány vírus, avagy a HIV-vírus, valamint a  fertőzés nyomán kialakuló immunhiányos állapot, az AIDS . A kórokozó többféle testváladék közvetítésével is képes terjedni, köztük vérrel is. Ahogy pedig napjainkban számos kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy milyen körülmények között terjedhet az új koronavírus (SARS-CoV-2), úgy nem történt ez másként a múlt évszázad végén sem a HIV kapcsán.

A sport területére vonatkozó kérdésekre válaszolva 1989 januárjában közös állásfoglalást tett közzé az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Sportorvosi Szövetség (FIMS). Ebben leszögezték, hogy vérző seb hiányában senkit sem veszélyeztet a HIV-fertőzés sportolás közben. Ha azonban valaki ilyen módon megsérül, úgy fennáll a vírus átadásának kockázata, még ha kifejezetten alacsony mértékben is. Mindez elsősorban a kontakt sportokra érvényes, illetve azokra a sportágakra, ahol potenciálisan előfordulhatnak vérzéshez vezető sérülések. Éppen ezért a WHO és a FIMS az összes érintett sportszervezetet arra szólította fel, hogy biztosítsanak minden lehetőséget az általános higiéniai szabályok betartására rendezvényeiken, ezzel is csökkentve a fertőzésveszélyt. A blood rule tehát innen ered, és maradva a labdarúgás példájánál, az IFAB 1997-ben vette be szabálykönyvébe az erre vonatkozó részletet.

Mekkora a veszély valójában?

A témában több tanulmány is megjelent az elmúlt harminc év során. Fontos persze leszögezni, hogy a vérző játékosokra vonatkozó szabály nem csupán a HIV elleni, hanem minden olyan kórokozóval szembeni védekezést szolgál, amely vér által közvetítve okozhat fertőzést. E körbe tartozik például a vírusos eredetű fertőző májgyulladás, avagy a hepatitisz, illetve annak több típusa (hepatitisz B, C, D) is. Az Amerikai Sportorvosi Társaság (AMSSM) tavaly júliusban közzétett egy tanulmányt a Clinical Journal of Sport Medicine című szakfolyóiratban. A szerzők a meglévő tudományos bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutottak ebben, hogy az említett fertőzések rendkívül ritkák sporttevékenységek közben, illetve nem születtek még dokumentált beszámolók olyan esetekre vonatkozóan, amikor bárki sportolás közben kapott volna el HIV-, HCV- vagy HDV-fertőzést.

A tanulmányra szinte azonnal reagálva a FIFA orvosi bizottsága is úgy foglalt állást, hogy a meglévő ismeretekből arra lehet következtetni: a vér útján terjedő fertőzések veszélye valójában hasonló ahhoz, mint amit az átlagos populációban lehet kimutatni. Magyarán önmagában a sporteseményeken való részvétel nem fokozza az említett fertőzések és azokhoz köthető megbetegedések rizikóját. A bizottság példaként említett egy korábbi tanulmányt, ami amerikai futballisták körében igyekezett felmérni a HIV-fertőzés terjedésének valószínűségét. Bár a vérzést okozó sérülések az amerikai futballban még a labdarúgásban tapasztaltnál is gyakoribbak, a tanulmány így is csupán 1 a 85 millióhoz becsülte a fertőzésveszélyt. Sokkal életszerűbb tehát, hogy a játékosok a pályán kívüli életük során fertőződjenek meg, például védekezés nélküli szexuális aktusok vagy injekciós tűk másokkal közös használata nyomán, mintsem versenysport közben.

Mindazonáltal a FIFA orvosszakértői így is hangsúlyozták, hogy fontos lépéseket tenni a fertőzések terjedésének visszaszorítására, a lehető legminimálisabbra szorítva ezáltal a kockázatot. Egyszersmind a FIFA álláspontja, hogy kötelező érvényűnek kell lennie az alapvető higiéniai szabályok betartásának és az olyan általános óvintézkedéseknek, mint a személyes védőfelszerelés használata, a szennyezett felszerelések megfelelő tisztítása, fertőtlenítése és a vérző játékosok leküldése a pályáról.

Mi történik, ha elcsattan egy-két pofon?

Gyakorlati oldalról nézve a csapatsportokban viszonylag egyszerű biztosítani, hogy ne maradjon egyetlen vérző játékos sem a játéktéren, hiszen cserével vagy átmeneti létszámhátránnyal áthidalhatóak ezek a szituációk. Ráadásul a vérzéssel járó sérülések nem is tekinthetőek ezen sportágak szerves részének, hiába fordulnak elő viszonylag gyakran. Egészen más a helyzet a küzdősportok terén, ahol nyilván nem lenne életszerű, ha csak olyan versenyző léphetne a küzdőtérre, akinek nincs vérző sebe. Éppen ezért az óvintézkedések ilyen esetekben messzebbre nyúlnak: egyszerűen nem kapnak versenyengedélyt a fertőzött sportolók.

Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) sportorvosi alkalmassági és szűrővizsgálatokra vonatkozó útmutatója úgy fogalmaz ezzel kapcsolatban, hogy "egyes közvetlen kontaktust és egyben sérülés veszélyét jelentő sportágakban" fennáll a fertőzés lehetősége, ezért nem adható ki versenyzési engedély, amennyiben a versenyző HIV-pozitív vagy heveny hepatitisze van. Az érintett sportágak között említik az ökölvívást, birkózást, dzsúdót és kontakt harcművészeteket. A krónikus hepatitisz ugyanakkor nem kizáró ok, valamint a többi sportág esetén kiadható sportorvosi engedély HIV-pozitív és fertőző májgyulladásban szenvedő sportolók számára is. Az OSEI útmutatója egyébként nem fogalmaz meg kötelező szűrővizsgálatokat e téren, ugyanakkor például a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) legalább félévente javasolja megismételni az ökölvívók vizsgálatát HIV-, hepatitisz B és C fertőzésre.

HIV miatt tört meg a Rocky V sztárjának karrierje

Éppen egy ilyen szűrővizsgálat hozott tragikus fordulatot az 1990-es évek híres ökölvívója, Tommy Morrison, becenevén A Herceg pályafutásában. Morrison 1988-ban állt be a profik közé, 52 hivatalos meccséből pedig 48 alkalommal győztesen hagyta el a szorítót, ráadásul 42-szer kiütéssel nyert. Megszerezte a bokszvilágszervezet (WBO) világbajnoki címét is 1993-ban, méghozzá – az akkor már 44 éves – George Foremant legyőzve. Eközben színészként is kipróbálhatta magát, szerepet kapott ugyanis a Sylvester Stallone nevével fémjelzett Rocky-filmek ötödik epizódjában. Az 1990-ben megjelent produkcióban a címszereplő tanítványaként tűnt fel, akivel aztán Rocky a ringben is szembe találta magát a cselekmény előrehaladtával.

Karrierje csúcsán Tommy Morrison George Foremant is legyőzte
Karrierje csúcsán Tommy Morrison George Foremant is legyőzte. Fotó: Getty Images

Később, 1995-ben elhódította egy másik szervezet, a Nemzetközi Ökölvívó Tanács (IBC) nehézsúlyú világbajnoki övét is, bár első védése alkalmával rögtön el is veszítette azt Lennox Lewis ellen. Karrierje ezt követően tört derékba, amikor 1996 februárjában a Nevada Állami Atlétikai Bizottság (NSAC) bejelentette, hogy Morrison pozitív eredményt produkált a nála elvégzett HIV-teszten. Akkor elfogadta a döntést, fertőzését pedig könnyelmű, gyors és vakmerő életmódjával magyarázta. Ugyanazon év novemberében még a kötelek közé lépett egyszer Japánban, ahol akkor még nem tesztelték a bokszolókat HIV-fertőzésre, ezt követően viszont hosszú időre megszakadt a sportolói pályája. Évekkel később állt ismét a nyilvánosság elé, immár tagadva, hogy valaha is fertőzött lett volna, illetve arra hivatkozva, hogy fals pozitív vizsgálati eredmény áldozata lett. Mindezt különböző laboratóriumok által kiadott teszteredményekkel is igyekezett alátámasztani. Sőt, 2007-ben és 2008-ban egy-egy mérkőzés erejéig vissza is tért a ringbe, majd végleg visszavonult.

Morrison ezt követően sem ismerte el, hogy valaha is HIV-fertőzött lett volna, ahogy 2011-ben elvett felesége, Trisha Morrison is mindig ugyanezt hangoztatta az évek során különböző interjúk alkalmával. Az ESPN-nek nyilatkozva 2013 augusztusában például úgy fogalmazott, az addigra nagyon leromlott egészségi állapotú exbokszoló nem AIDS-szel, hanem egy autoimmun betegséggel, Guillain-Barré-szindrómával küzd. Néhány nappal később Tommy Morrison elhunyt  csupán 44 éves volt. A TMZ Sports értesülései szerint halálát egy bakteriális fertőzés nyomán kialakuló szeptikus sokk, illetve az annak eredményeként fellépő többszervi elégtelenség és szívmegállás okozta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra