Növelheti a rák kockázatát a fogamzásgátló injekció

A PLoS Medicine című lapban nemrég megjelent tanulmány szerint az injekcióban kapható fogamzásgátló számos rák kialakulásának kockázatát növeli.

A tanulmányt Margaret Urban, a johannesburgi Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora vezették. Amint arról Banks professzor beszámolt, vizsgálataikat azokra a korábbi kutatásokra alapozták, melyekből már bebizonyosodott, hogy a szájon át alkalmazott hormonális fogamzásgátlót használó nők körében megnövekedett a mell-, illetve a méhnyakrák kockázata, miközben a petefészekráké és a méhnyálkahártyaráké lecsökkent.

A kutatók a tanulmány során több mint 3500 dél-afrikai nőt vizsgáltak meg, akik a közelmúltban a fenti fogamzásgátlók egyikét vagy mindkettőt alkalmazták. Megállapították, hogy körükben 1,7-szer nagyobb eséllyel fordult elő mellrák és 1,4-szer gyakrabban méhnyakrák. Ugyanakkor néhány évvel azután, hogy a vizsgált személyek felhagytak a fogamzásgátló alkalmazásával, a kockázat mértéke is visszaesett. A kutatás azokat a korábbi megállapításokat is megerősítette, miszerint a petefészekrák és a méhnyálkahártyarák kockázata viszont lecsökken a hormonális fogamzásgátlás mellett.

Felmérések alapján, világszerte hatvanmilliónál is több nő védekezik hormonális injekcióval a nem kívánt terhesség ellen. Urban abban bízik, mostani kutatásuk is hozzájárul ahhoz, hogy a nők felelősebben tudjanak választani a fogamzásgátló módszerek közül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra