Erőszak ellen véd a harapós óvszer

A kifejezetten nőknek készülő óvszer különlegessége, hogy a belsejében fogak vannak. Ezáltal aki erőszakosan hatol be, csapdába esik, amelyből csak műtéttel szabadulhat.

A nem mindennapi védekezésre szolgáló eszközt egy dél-afrikai orvostechnikus, az 57 éves Sonnet Ehlers fejlesztette azért, hogy megvédje a helyi nőket a nemi erőszaktól. A szerkezetekre az országban sajnos szükség is van, az adatok szerint ugyanis Dél-Afrikában történik világviszonylatban a legtöbb erőszak.

A feltaláló több interjúban mutatta már be a 2005-ös eszköz prototípusát, ám sorozatgyártásra egyelőre még nem került sor. Pedig a szerkezet igen hatékonynak tűnik: a behatolást ugyan nem akadályozza meg, de a kondom belsejében található speciális fogaknak köszönhetően szó szerint csapdába ejti az erőszaktevőt.

Sonnet szerint az óvszer rendkívül fájdalmas, ha egyszer valaki beleszorult, utána kizárólag műtéti úton szabadulhat meg, így a tettest a hatóságok a kórházban könnyen elfoghatják. Az, aki önerőből próbál kiszabadulni, csak ront a helyzetén: a speciális fogak ugyanis annál erősebben kapaszkodnak, minél vadabbul próbálja valaki eltávolítani. Ráadásul a tamponként viselhető óvszer pont úgy működik, mint hagyományos társai: véd a teherbeeséstől és a nemi betegségektől is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra