Az ülő ember betegsége: ezt kell tudni róla

Az isiász egy olyan kórkép, amit jellemzően nem egy konkrét sérülés okoz, hanem lassan, akár évek alatt fejlődik ki, főként 40 éves kor felett. Az "ülő ember betegsége" derék-, csípő- és lábfájdalommal jár, a testhelyzet-változtatás pedig gyakran felerősíti a panaszokat.

A megfigyelések szerint az isiász leggyakrabban azokat érinti, akik sokat vannak egyfajta, megerőltető, nem természetes testhelyzetben, például a munkájuk során - sajnos az ülőmunka is ide sorolható. Emellett azonban vannak konkrétabb okok is, amelyek isiászhoz vezethetnek - fogalmaz Dr. Páll Zoltán , a Fájdalom Központ sebésze, traumatológus, sportorvos. A szakember a kiváltó okok mellett a rizikófaktorokra is felhívja a figyelmet.

ülőmunka, ülő ember betegsége, isiász, fájdalom, derékfájdalom, csípőfájdalom, lábfájdalom
A láb-, csípő- és derékfájdalommal járó isiász főként a 40 év felettieket érinti.Fotó: Getty Images

Lehetséges okok az isiász hátterében

Ágyéki porckorongsérv. A kutatások szerint ez az isiász leggyakoribb kiváltó oka, ugyanis az ágyéki (deréktáji) porckorongsérv összenyom egy vagy több gerincvelői ideggyököt, amelyek az ülőideget alkotják. Így kialakulhat közvetlen kompresszió és gyulladás is. A közvetlen nyomás vagy kompresszió azt jelenti, hogy az adott ágyéki porckorong kidudorodik és nyomja az ideget, de az is előfordulhat, hogy a porckorongból kiszivárgó savas hatású anyag gyulladást okoz, és irritálja az ülőideg körüli területet. Az így megjelenő fájdalom érintheti csak az egyik vagy akár mindkét lábat is.

Degeneratív elváltozások. Mivel a porckorong vízmegkötő képessége 30 év felett egyre romlik (és ezt számos más tényező is elősegítheti), állománya fokozatosan felpuhul, csökken a magassága, és helyenként ki is boltosulhat. Ennek a folyamatnak lehet a következménye az úgynevezett spondilózis (csigolyameszesedés), az egyes gyulladásos betegségek és természetesen a sérv is.

Gerinccsatorna-szűkület. A 60 feletti korosztályt érinti leggyakrabban ez a betegség, amely szintén lehet az isiász oka.

Csigolyaelcsúszás. Ez olyankor fordulhat elő, amikor egy kisebb törés, repedés következtében az egyik csigolyatest elcsúszik a másikon. Leggyakoribb okai között szerepelnek a fejlődési rendellenességek, a balesetek, helytelenül kivitelezett sportolás, mozgásszegény életmód, illetve a csontanyagcsere-betegségek. A következményesen kialakuló isiász mindkét oldalt érinti.

Ritkább okok. Kevésbé gyakran, de akár olyan betegségek, állapotok is okozhatnak isiászt, mint például a daganat, a ritkább gyulladások vagy a Pott-betegség. De csípőízület-műtét következtében vagy akár terhesség során is kialakulhat az "ülő ember betegsége".

A sok ülés nagyon egészségtelen , akár az életet is megrövidítheti. Egy kutatás szerint viszont már az is nagyban segíthet csökkenteni a negatív hatásokat, ha csak fél órára felállunk a székből.

Az isiász kialakulásának rizikófaktorai

Az isiász rizikója a kor előrehaladtával egyre nő, azonban egyes betegségek, illetve más tényezők is emelhetik a kockázatot. Fontos tehát tudni, hogy milyen rizikófaktorok ismertek még, hiszen ezek némelyikét ki tudják küszöbölni. "Ilyen a dohányzás, a mozgásszegény életmód, az egyoldalú táplálkozás, a rossz munkahelyi ergonómiai feltételek, a túlsúly és az elhízás. Ezek olyan befolyásolható tényezők, amelyeken odafigyeléssel, kitartással és profi segítséggel - mint egy szakértők által vezetett életmód program - lehet segíteni" - hangsúlyozta a sebész. Hozzátette, a B12-vitamin-hiány és a depresszió is hozzájárulhat az isiász és más fizikai betegségek kialakulásához.

Mit tehetünk ellene?

Mivel az isiász okai láthatóan különbözőek lehetnek, így a gyógymódot minden esetben egyedileg kell megtalálni. Sok esetben a kombinált kezelés a célravezető, amelyben helyet kaphat a fizikális terápia, a gyógymasszázs, a szájon át szedhető gyulladáscsökkentő szerek, a célzott gyulladáscsökkentő injekciókúra, az orvosikollagén-injekció vagy a lökéshullám-terápia. Bizonyos esetekben - például porckorongsérv megléténél - pedig a végső esetben műtétre is sor kerülhet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra