A túl sok alvás is veszélyes lehet

Régóta közismert, hogy a túl kevés alvásnak súlyos következményei lehetnek, egy friss kutatás azonban arra is rávilágított: a túl sok alvásból is baj lehet.

A hét óránál kevesebb és a kilenc óránál több alvás is negatívan befolyásolja a kognitív teljesítményt, így a vizuális memóriát és a reakcióidőt is - állapította meg a University College London (UCL) új kutatása. A szakemberek azalvásés a demencia kapcsolatát is vizsgálták.

Alvás közben ez történik a testünkkel

Az alvást alapvetően pihenésnek fogjuk fel, pedig testünk és agyunk nagyon is komoly munkát végez ilyenkor. Kattintson a részletekért!

Alvásból is megárt a sok

A szakértők majdnem 400 ezer résztvevőnek a UK Biobank adatbankban szereplő adatait, valamint az Alzheimer-kórt vizsgáló IGAP (International Genomics of Alzheimer's Disease Project, IGAP) nemzetközi projekt információit elemezték. Összefüggést kerestek az alvás és a kognitív funkciók, valamint ademenciaközött.

Az eredmények szerint azok, akik napi hét óránál kevesebbet aludtak, át nem aludt óránként öt százalékkal több hibát ejtenek a vizuális memóriát vizsgáló teszteken. Akik naponta több mint kilenc órát aludtak, még többet hibáznak (9 százalék többletóránként). A reakcióidejük átlagosan egy százalékkal volt lassabb minden plusz óra alvással.

Nem csak a túl kevés, de a túl sok alvás is káros lehet. Fotó: 123rf
Nem csak a túl kevés, de a túl sok alvás is káros lehet. Fotó: 123rf

Ezek alapján egy egészséges felnőttnek 7-9 órát kell aludnia - mondta el Victoria Garfield, a UCL munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. "Összességében tanulmányunk kiemeli az alvás mennyiségének jelentőségét. Az alvási szokások javítása előnyökkel járhat a kognitív egészségre" - mondta Albert Henry kutató.


Korábbi kutatások kapcsolatot állapítottak meg az alvásproblémák és az elbutulás kockázatának emelkedése között. A friss tanulmány alig talált bizonyítékot arra, hogy az alvás időtartama ezzel összefüggne, a kapcsolatot tovább kellene vizsgálni - tette hozzá.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+7, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt az erősen felhős ég mellett többfelé várható eső, záporeső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag