Mennyire használjuk ki a gyógyvizeinket?

HáziPatika

Magyarország rendkívül gazdag ásvány- és termálvizekben, az ezekre épülő turisztikai szolgáltatások köre pedig folyamatosan bővül, illetve egyre több vendéget vonz évről évre. A tradicionális fürdőkultúra virágzó részét képezi a hazai gyógyturizmusnak, amely kiemelkedően népszerű mind a külföldi, mind a magyar turisták körében.

Az országban több mint félezer fürdő, közte közel négyszáz egész évben nyitva tartó egység várja a kikapcsolódásra vágyókat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2017-es adatai szerint. Gyógyfürdőink száma meghaladja a százat, a termálfürdőké pedig a százötvenet, fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a két típus között jelentős átfedések vannak. Bár a gyógy- és termálvizeket sokan egy kalap alá veszik, valójában azonban két különálló, de egymást nem feltétlenül kizáró fogalomról van szó.

  • Termálvíznek, avagy hévíznek nevezünk minden olyan felszín alatti eredetű vizet, amelynek hőmérséklete eléri vagy meghaladja a 30 Celsius-fokot a földfelszínre jutás helyén.
  • Ásványvízről akkor beszélhetünk, ha egy felszín alatti vízadó rétegből származó víz oldott összes ásványianyag-tartalma literenként meghaladja a 1000 milligrammot, vagy amennyiben oldott összes szilárd ásványianyag-tartalma csupán 500 és 1000 milligramm/liter közötti, de tartalmaz bizonyos jogszabályban meghatározott, biológiailag aktív anyagokat. A gyógyvíz pedig olyan természetes ásványvíz, amelynek bizonyított gyógyhatása van, illetve amely esetén Budapest Főváros Kormányhivatala engedélyezte a gyógyvíz elnevezés használatát.
Magyarország ásványvíz- és termálvízkészlete világszinten is kiemelkedő
Magyarország ásványvíz- és termálvízkészlete világszinten is kiemelkedő

Joggal merül fel persze a kérdés, hogy milyen jellegű gyógyító hatással rendelkezhet egy ásványvíz. Nos, a víz általános fizikai jellemzőin túl pozitív befolyással lehetnek szervezetünk működésére a vízben oldott anyagok is, amelyek egy része fürdőzés során felszívódik a bőrön keresztül, más részük pedig a párolgó vízgőzzel jut a légutakba. A belsőleges alkalmazásra szánt gyógyvizek értékes összetevői ivókúra során fejtik ki hatásukat az emésztőrendszerben, de egyes légzőszervi megbetegedések esetén inhalációt is szoktak alkalmazni. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal összesen 12 belső és 11 vegyes felhasználási célú gyógyvíz forrását tartja nyilván az országban, illetve közel 250 forrást kifejezetten fürdőzési célokra.

Egyre népszerűbb a gyógyturizmus

A hazai gyógyturizmus legfőbb helyszínei a gyógyfürdők, ahol a vendégek - kínálattól függően - gyógyvíz, gyógyiszap vagy egyéb természetes gyógytényező felhasználásával végzett balneoterápiát, elismert ásványvíz, hévíz vagy melegített közműhálózati víz felhasználásával végzett hidroterápiás kezeléseket, valamint teljes körű fizioterápiás ellátást vehetnek igénybe. A gyógyturizmus vendégköre elsősorban azokra épül, akik orvosi javallatra keresik ezeket a kezeléseket, rájuk pedig jellemző, hogy az átlagos turistákhoz képest hosszabb ideig tartózkodnak egy-egy gyógyhelyen, hiszen a gyógykezelések időtartama akár több hétre is elhúzódhat.

A gyógyhelyek népszerűségének növekedését jól tükrözi a gyógyszállók forgalmának töretlen emelkedése. A KSH adatai szerint 2017-ben az ezekben a szállodákban megszálló mintegy 775 ezer vendég az összes magyarországi kereskedelmi szálláshely vendégeinek 6,5 százalékát tette ki, míg a vendégéjszakák a teljes forgalom 8,5 százalékát. Mindez igen figyelemreméltó, tekintve, hogy a 3411 hazai szálláshely között csupán 39 gyógyszálloda akadt, amelyek az összes férőhely valamivel több mint 3,6 százalékát ölelték fel. A vendégek száma 9,4, a vendégéjszakák száma 7,8 százalékkal nőtt 2017-ben az előző évhez képest, míg öt év alatt közel 55 és 41 százalék az emelkedés mértéke e két mutatóban. Összességében tehát nyugodtan kijelenthető, hogy a gyógyszállók forgalma évről évre stabilan és erőteljesen javul.


A magyarországi fürdők látogatottsága szintén dinamikusan fejlődik: 2012 és 2017 között közel 17 százalékkal, 35,4 millióról több mint 41 millióra emelkedett a vendégforgalom. Ebből közel 2,2 millió esetben nyújtott támogatást az egészségbiztosító különféle gyógyszolgáltatások igénybevételéhez. Az összes hazai fürdőt tekintve a teljes éves árbevétel közel 8 százaléka, majdnem 14 milliárd forint gyógyászati és egészségmegőrző szolgáltatásokból származott 2017-ben. A számokból is jól látható, micsoda potenciált rejt magában a Kárpát-medence kivételes ásvány- és termálvízkészlete úgy gazdasági oldalról, mint a pihenni és gyógyulni vágyók lehetőségei szempontjából. Mindezt a külföldi turisták is felismerik, így minden évben vendégek százezrei választják a magyar gyógyturizmust, elsősorban Németországból, Ausztriából, Oroszországból és Ukrajnából.

Kik vehetnek igénybe tb-támogatást gyógyfürdőzéshez?

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) - tekintettel azok rehabilitációs jelentőségére - támogatást biztosít egyes fürdőgyógyászati ellátások igénybevételéhez bizonyos mozgásszervi kórképek fennállása esetén. E körbe tartozik a gyógyvizes gyógymedence (ideértve a hévízi tófürdőt is), a gyógyvizes kádfürdő, az iszappakolás, a súlyfürdő, a szénsavas fürdő, az orvosi gyógymasszázs, a víz alatti vízsugármasszázs, a víz alatti csoportos gyógytorna és a komplex fürdőgyógyászati ellátás egyaránt, amennyiben azt szakorvos rendeli el. Szintén tb-támogatott szolgáltatás a szén-dioxid gyógygázfürdő (mofetta), valamint 18 éves kor alatt a csoportos gyógyúszás. Mivel a gyógyfürdők maguk határozzák meg áraikat, a társadalombiztosítási támogatás viszont az úgynevezett közfinanszírozás alapját képező árhoz igazodik, ezért a betegek által fizetendő önrész szolgáltatónként változó lehet.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban pénteken délelőtt jellemzően napos lesz az idő, de sokfelé szűrheti magaszintű fátyolfelhőzet a napsütést, északkeleten és a Tiszántúlon gomolyfelhők is képződhetnek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag