Hogyan utazzunk kisgyerekkel?

Sokan tartanak tőle, holott gyerekekkel sem feltétlenül megterhelő elutazni valahová. Tudatos tervezéssel még pihenni is tudni fogunk.

Jobb, ha nem árulunk zsákbamacskát: amennyiben kisgyerekkel utazunk el akár hosszabb időre (nyaralni, síelni), akár csak egy pihentetőnek vágyott hétvégére, az utazáshoz a legtöbbünknél amúgy is hozzákapcsolódó stressz szintje minden bizonnyal emelkedni fog. Ennek mértéke azonban egyáltalán nem állandó, és ha átgondolunk néhány részletet, jelentősen megkönnyíthetjük úgy a magunk, mint a családtagjaink dolgát.

Utazásnál egy valamit semmiképp nem tudunk elkerülni, ez pedig a helyváltoztatás ténye, vagyis a gyerekeknek mindenképp ki kell bírniuk néhány órát egyhuzamban egy zárt térben. Mindegy, hogy autóról, repülőről vagy másról van szó, a kisgyerekeknek ez számottevő kihívást jelent, és bár a gyerekekbe úgyszólván gyárilag belekódolt kiszámíthatatlansággal nem tudhatunk mit kezdeni, elég sok mindent biztosíthatunk a számukra, hogy nagyobb eséllyel kerüljük el az utazás során még a szokásosnál is nehezebben eltűrhető hisztiket, leolvadásokat.

Jó, ha az étkezést legalább részben meg tudjuk oldania a szálláson
Jó, ha az étkezést legalább részben meg tudjuk oldania a szálláson (fotó: 123rf)

Először is szerelkezzünk fel étellel és itallal! A fő szempont a mennyiség (amennyire először gondolunk, annál biztos, hogy kicsit több kell), illetve a változatosság legyen - vagyis vigyünk úgynevezett normális ételt is magunkkal (például szendvicset, gyümölcsöt), és nem szükséges ilyenkor sem nyalókával tömni az aprónépet, de ha lehet, ne az utazás alkalmával akarjunk a legszigorúbban ragaszkodni a reformkonyha aktuális ajánlásaihoz. Magyarán, ne tagadjuk meg az igénytelen étkezéshez sajnos feltűnően vonzódó gyerekektől ilyenkor a rágcsákat sem. A játékok közül pedig gondoljuk át, hogy melyek azok, amelyekkel az ülésükbe szíjazva is el tudják foglalni magukat - rajzolni például így is lehet, ahogy könyvet lapozni, hangoskönyvet hallgatni, és persze laptopról vagy tabletről meséket nézni is - annyi ideig, amennyi belefér a nevelési elveinkbe. Öltöztessük őket lazán, és ne zavarjon minket nagyon (még télen sem - már ha jól fűtött járműben utazunk), ha ledobják a cipőt és a zoknit. 4 percenként feltett kérdéseikre pedig, amelyekkel az úti cél azonnali elérésének lehetőségét firtatják, igyekezzünk úgy adni megnyugtató választ, hogy ne kelljen közben (túl nagyot) hazudnunk nekik.

Ha az utazáson túlvagyunk, még mindig előttünk áll egy jelentősebb kihívás, hiszen a célállomáson megfelelő szállást kell találnunk. Kisgyerekekkel a megfelelő nem feltétlenül azt jelenti, hogy a hotel közel van a település legérdekesebb múzeumához, vagy hogy csak 20 percet kell gyalogolni tőle egy igazán jó étteremért. Az étkezés persze kulcsprobléma, de legjobban akkor járunk, ha legalább részben meg tudjuk oldani ezt a szálláson, ahol jó, ha kifejezetten gondolnak a gyerekekre, és biztosítják nekik is a választási lehetőséget. Fontos utánanézni, hogy mennyire számít a hotel gyerekbarátnak, amelybe nemcsak a felszereltség kérdése tartozik, noha ez is igen fontos. Derítsük ki például előre, hogy van-e játszószoba, és ha igen, akkor hány éves gyerekeknek szól; hogy van-e valami a szobákban, amivel el tudják foglalni magukat, vagy kérhetünk-e nekik kölcsön; hogy el tudjuk-e látni babánkat mindennel, amit a szállás alapból kínál, vagy magunkkal kell vinni a kiságyat, a kádacskát és a gyerekkocsit! Ezen túlmenően is meg kell győződnünk róla, hogy gyermekünk viszonylag szabadon birtokába veheti-e majd a különféle tereket, az udvart, a wellnesrészleg medencéit - és így tovább.

A szobák esetében figyeljünk oda rá, hogy biztosan kényelmesen elférjünk mindnyájan - vagyis még ha reálisan számolhatunk is azzal, hogy gyermekeink az éjszaka közepén vándorútra kelnek, és végül a mi ágyunkban folytatják az álommunkát, akkor se elégedjünk meg, mondjuk, négy fő esetén egyetlen nagyobb franciaággyal. Vannak továbbá szállások, ahol kicsi (pl. 2 év alatti, de ez változó) gyerekekkel együtt igen nagy kedvezményeket vehetünk igénybe, de erről is tájékozódjunk alaposan előre, ne vegyük automatikusan készpénznek, mert igen különböző konstrukciók léteznek.

A gyerekek nem igénylik, hogy az utazások során a szállás pont ugyanolyan legyen, mint az otthonuk (amit nem is tudnánk biztosítani), és jobban képesek alkalmazkodni, mint elsőre talán hinnénk, de jó, ha van valami, ami kapcsot jelent az általuk megszokottal - legyen az a fürdőszoba típusa (ha otthon például kádban fürdenek, akkor sokat segíthet a zökkenőmentes esték megteremtésében, ha a hotelben is van erre mód), valamiféle saját tér, ahová elvonulhatnak, vagy akár egy igazán kényelmes gyerekágy megléte. Kérdezzünk rá ezekre is előzetesen: apróságoknak tűnhetnek, de nagyon sokat számítanak azokon a napokon, amikor mindennel el akarjuk foglalni magunkat, csak a problémamegoldással nem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra