Sokkal okosabb a bőrünk, mint gondolnánk

Az emberi bőrben lévő idegsejtek olyan bonyolult számításokat végeznek, amelyekről a kutatók eddig azt gondolták, hogy csak az agy képes elvégezni.

A svéd Umeĺ Egyetem kutatói a szaklapban megjelent tanulmányukban arról számolnak be, hogy a bőrünk sokkal több információt továbbít, mint eddig hittük. A szakértők kimutatták, hogy a bőr maga is végez geometriai számításokat, mielőtt jelzéseket küldene az agynak.

Mielőtt új arckrém mellett dönt, érdemes az arc egyik felén kis felületen rendszeres felkenéssel kipróbálni. Az ellentétes oldali bőrfelület kontrollként szolgálhat. A svéd kutatók szerint ez lehetővé teszi az első rendű érzőidegsejteknek, hogy ne csak jelzéseket küldjenek az agyba arról, hogy valami hozzáért a bőrhöz, hanem geometriai adatokat is feldolgozzanak a bőrhöz érő tárgyról. A kutatásból az is kiderül, hogy az egyes neuronok érzékenysége egy adott tárgyra vonatkozóan a neuron rendkívül érzékeny zónáinak elrendezésétől függ a bőrben.

"Kutatásunk talán legmeglepőbb eredménye az, hogy ezek a perifériás idegsejtek, amelyek akkor lépnek működésbe, amikor az ujjhegyünkkel megtapintunk egy tárgyat, ugyanolyan típusú számításokat végeznek, mint amelyeket az agykérgi idegsejtek is" - számolt be a tanulmány egyik szerzője, Andrew Pruszynski.

Bőrünk okosabb, mint gondoltuk

"Kissé leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy tapintási tapasztalatainkat a bőrben lévő idegsejtjeink már az előtt feldolgozzák, hogy azok az agyunkba jutnának további feldolgozásra."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra