Miért olyan tágak a pórusaim?

A tág pórusok a legbosszantóbb bőrhibák közé tartoznak. Szerencsére semmilyen komolyabb egészségügyi problémát nem okoznak, mégis mindent megtennénk azért, hogy megszabaduljunk tőlük. Miért alakulnak ki és mit tehetünk azért, hogy kisebbek legyenek?

A pórusaink mérete, akárcsak a bőrtípusunk, nagymértékben genetikailag meghatározott. A zsíros bőrűeknek általában nagyobbak, jól láthatóbbak a pórusai, és az idő előrehaladtával ezek gyakran még hangsúlyosabbak lesznek, különösen a férfiaknál. A pórusaink tulajdonképpen a szőrtüszők és faggyúmirigyek "kivezető járatai", melyeken keresztül a bőr felszínére kerülnek a természetes olajok. Ezek hozzájárulnak a bőr védelméhez, megakadályozzák, hogy a bőr túlságosan kiszáradjon.

A pórusok a legtöbbször azért olyan feltűnőek, mert összegyűlik bennük a zsiradék és az elhalt hámsejtek, ezért annak rugalmas fala egyre jobban és jobban kitágul. A pórusok másik jellegzetessége, a fekete vagy sötétbarna szín pedig a zsiradékba beleragadó pornak, illetve a faggyú oxidálódásának köszönhető. Az eltömődött pórusokban pedig könnyen szaporodásnak indulhatnak azok a baktériumok, melyek gyulladásokat, vagyis pattanásokat okozhatnak.

A tág pórusok megfelelő arctisztítással kezelhetőek

A tág pórusok megfelelő arctisztítással kezelhetőek

A pórusoktól nem lehet "megszabadulni", és teljesen láthatatlanná sem tudjuk tenni őket, főleg nem akkor, ha a genetikai örökségünknek köszönhetően alapból zsírosabb a bőrtípusunk. A rendszeres arctisztítással, arcradírozással és a felesleges faggyú eltávolításával azonban kevésbé láthatóvá tehetjük őket. Így ugyanis megakadályozzuk, hogy a pórusokban meggyűljön a faggyú, az elhalt hámsejtek és a szennyeződések, így az nemcsak kevésbé lesz látható, de a faggyú falát sem nyomja szét.

Miért fontos az éjszakai bőrápolás?

A szakértő kezek által végzett "kinyomkodásnak" is jó hatása lehet a bőrünkre, de csak abban az esetben, ha a nem eltömődött pórusokat békén hagyják. A nyomkodás ugyanis olyan sérüléseket okozhat a bőrünkön (akár a mélyebb rétegekben is), melyek csak tovább tágítják a pórusokat, ráadásul csúnya hegeket is okozhatnak.

Szintén látványosabbá tehetik a pórusokat azok a dekorkozmetikumok, melyeket éppen azért használunk, hogy elrejtsük a pórusainkat. A púderek ugyanis "beletapadhatnak" a bőr egyenetlen felszínébe, és így a hibák még jobban látszódhatnak. Púderhasználat előtt használjunk primert, alapozót , mely egységessé teszi a bőrfelszínt!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra