Körmeink így lesznek erősebbek

Aki nem szeretne pénzt költeni manikűrösre és műkörömre, jó, ha megfogadja az alábbi tanácsokat.

Mindig gumikesztyűben mosogassunk!

Ha valaki nem olyan szerencsés, hogy van mosogatógépe, akkor nagyon fontos, hogy mindig viseljen gumikesztyűt mosogatásnál. A körmök ugyanis jobban felszívják a vizet, mint a bőr, és ahogy a víz ki-beáramlik a körömbe, nagyon rosszat tesz a köröm sejtjeinek. Ha túl gyakran áztatjuk a kezünket, akkor a körmök felpuhulnak, és sokkal törékenyebbek lesznek.


Lakkozzunk!

Egy réteg körömlakk védi a körmöt, és egyben tartja a sejteket - érdemes olyat választani, amelyben tápláló, ápoló összetevők is vannak. Ha színes lakkot kenünk a körmünkre, mindig használjunk színtelen alapozó lakkot: nemcsak a festés lesz tőle szebb, de a körmünket is erősíti.

Az erős körmöket a megfelelő körömlakkal is elérhetjük
Erős körmöket megfelelő körömlakkal is elérhetünk

Kerüljük az acetonos körömlakklemosót!

Ebből a termékből azért kell mindig acetonmenteset választani, mert az aceton nagyon kiszárítja, és emiatt extra törékennyé teszi a körmöket. Hetente két alkalomnál gyakrabban pedig valójában semmilyen körömlakklemosót nem egészséges használni - sem a körmöknek, sem a körömágynak nem tesz jót.

Ne használjunk kézfertőtlenítőt!

Lehet, hogy a baktériumokat megölik, viszont egyúttal a nedvességet is elvonják a körmökből. Használjunk inkább nedves törlőkendőt, és legyen nálunk utazóméretű tusfürdő, ha olyan helyre megyünk, ahol nem lesz folyékony szappan.

Ápoljuk a körömágyat!

Egy jó minőségű körömágy-ápoló olaj mindig jó befektetés, mivel ha a körömágy kiszárad és meggyengül, a körmöket is gyengévé és töredezetté teszi. A körömágy rendszeres ápolása különösen azoknak fontos, akik gyakran úsznak, vagy valami más miatt sok időt töltenek vízben.

8 jel, amellyel a köröm figyelmeztet a bajra

Ha egy laikus ránéz a körmünkre, legfeljebb annyit állapít meg, hogy le kéne vágni, vagy meg kellene tisztítani. De egy szakorvos azonnal sok mindent kiolvas belőle a rossz táplálkozástól a stresszen át a veseproblémákig. Részletek.

Szedjünk biotint!

A B-vitaminos táplálékkiegészítők is segíthetnek abban, hogy erősebbek, szebbek legyenek a körmeink, de hatásuk csak lassan jelentkezik. Érdemes lehet négy hónapon át napi 2-3 milligramm biotint szedni.

Forrás: fitnessmagazine.com

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+9, +14 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a ködfoltok lassan mindenhol megszűnnek, ezt követően napos idő lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag