+6° - +16°
Kettős front

Így válhat szebbé orra!

Egy tanulmány szerint a minimálisan invazív endonasalis orrplasztikai technikákat és a hagyományos nyílt orrplasztikai eljárásokat ötvözve sokkal hatékonyabbá válhat az orrcsúcs plasztikai kezelése.

Dr. Holger G. Gassner, a Regensburgi Egyetem orvosa és kollégái teljesen új orrcsúcs-plasztikai eljárást dolgoztak ki, amely az alsó porcos orrsövény teljes feltárásával, az orrüreg újrapozicionálásával, autológ porcgraftok behelyezésével és a porcos orrsövény előrehozásával jár együtt - áll az Archives of Facial Plastic Surgery című szaklap novemberi online kiadásában.
Az orvosok 100 betegen végezték el a beavatkozást, akik közül 92-en teljes mértékben meg voltak elégedve a végeredménnyel. A többiek is csak kisebb korrekciókat kértek, általában kozmetikai okokból. A nyolc kevésbé elégedett beteg közül hatnak voltak orrnyereg-problémái, kettőnek pedig orrcsúcs-aszimmetriája. Három hónappal a műtét után mindössze 17 beteg nem volt elégedett az orr tapintásával és puhaságával, ez a szám azonban további 9 hónap után kettőre csökkent. Egy páciensnek tamponálni kellett az orrát, három beteget pedig állandó orrüregi obstrukció miatt kellett újra megműteni.

"Ez a műtéti eljárás egyáltalán nem új. Mindössze a már meglévő műtéti technikákat ötvöztük legjobb tudásunk szerint, hogy a lehető leghatékonyabb orrcsúcs-korrekciós eljárást dolgozhassuk ki" - írják az orvosok. "A hagyományos műtéti eljárások és az endonazális technikák kombinációjával természetes hatást érhetünk el, ami így esztétikai és funkcionális szempontból is kielégítő eredményeket ad az orrplasztikák esetében."

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag