Az intenzív hajhullás oka

Sokan kétségbe esnek, ha fésülködés után túlságosan sok hajszál marad a fésűben. Pedig ez teljesen természetes jelenség az év bizonyos időszakában.

Valószínűleg sokunk észrevette már, hogy a nyári hónapokban a megszokottnál sokkal több hajunk hullik ki, mint az év többi részében. Aggódni azonban nem kell, nem a korai kopaszodásnak estünk áldozatul. A szakértők azt állítják, annak, hogy augusztus és október között sokkal nagyobb mennyiségű hajat vesztünk el, evolúciós okai vannak.

Szezonális

Dr. Francesca Fusco New York-i bőrgyógyász elmondta, hogy az Egyesült Államok nagy részén a hajhullásos időszak augusztusban kezdődik, mikor az időjárás hűvösebbre fordul, míg az ország néhány más részén, például Dél-Kaliforniában hamarabb is elkezdődhet.

Az évek múlásával nemcsak a bőrünkön látszik az öregedés, de hajunk sem pompázik már eredeti szépségében. Ahogy azonban bőrünk megóvásáért is sokat tehetünk, hajunk is meghálálja a megfelelő gondoskodást. Tanácsainkat betartva ön is tehet azért, hogy haja még sokáig szép és egészséges legyen.

"A leginkább napsütéses hónapokban a hajnak fontos szerepe van, védi a fejbőrünket a leégéstől. Aztán a késő nyári és kora őszi időszakban erre a funkcióra már nincs többé szükség, így el is kezdődik egy intenzívebb, természetes hajhullás" - magyarázza a szakértő. Érdekesség, hogy Fusco véleménye szerint ez az intenzív hajhullás nem a genetikától, hanem a földrajzi elhelyezkedéstől függ. A világ különböző részein az évszakoktól függően különbözőképpen alakulhat ez az időszak.

Augusztus és október között sokkal nagyobb mennyiségű hajat vesztünk el
Augusztus és október között sokkal nagyobb mennyiségű hajat vesztünk el

Tehetünk ellene?

Az extrém hajhullás elkerülése érdekében Dr Fusco azt javasolja, védjük hajhagymáinkat azzal, hogy sapkát húzunk a fejünkre, szedjünk vitaminokat, és tartózkodjunk a hormonális fogamzásgátló szerektől és az extrém diétáktól. A fogamzásgátló szerek és a táplálkozási szokások felboríthatják hormonháztartásunkat, ami könnyen hajhulláshoz vezethet.

És bár nyáron, főleg a fesztiválszezon beköszöntével sokan szeretnek akár extrém változtatásokat véghezvinni frizurájukban, a szakértő azt is tanácsolja, hogy tavasz elmúltával inkább ne tegyük ki hajunkat semmilyen nagyobb beavatkozásnak. "A különféle kémiai beavatkozások mindig nagyon megviselik a hajhagymákat, ez pedig csak fokozhatja hajunk hullását" - magyarázza az orvos.

Ne ijedjünk meg!

Fusco külön hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban sem szabad elfeledkezni a rendszeres fésülködésről és hajmosásról. Ha ugyanis hanyagolnánk, akkor a hajszálak nem szakaszosan fognak kihullani, hanem egyszerre, nagyobb menyiségben egy ritkábban becsúszó fésülködés alkalmával. Ez pedig sokaknak akár ijesztő is lehet.

"A hajhullás egy természetes folyamat, csak akkor kell elkezdenünk aggódni, ha napi 100 hajszálnál több hullik ki" - mondja Dr. Francesca Fusco.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra