A pattanások meglepő előnyei

HáziPatika

A pattanásos, illetve pattanásokra hajlamos bőr igencsak meg tudja keseríteni az életet. Azonban lehet, hogy ennek a bőrtípusnak van egy igen komoly előnye, ami némi vigaszt nyújthat az aknéktól szenvedőknek.

Akit már az őrületbe kergetnek a pattanásai, az most kicsit megnyugodhat - úgy tűnik, van valóságalapja annak az állításnak, miszerint az aknés bőr lassabban öregszik. Ennek az oka korábban nem volt egészen világos, de egy kutatás szerint a telomerekhez lehet köze.

A pattanás segít fiatalon tartani a bőrt?

Azakneilyen súlyos is lehet - kattintson!

A telomereket úgy képzeljük el, mint a cipőfűzők végén található műanyag borítást. Ahogyan ezek a kis műanyagok megvédik a fűzőt attól, hogy elkezdjen bomlani, úgy védik a telomerek is a kromoszómákat. Minden alkalommal, amikor egy sejt osztódik, a telomerei rövidebbek lesznek, ezt a folyamatot pedig összefüggésbe hozták már az öregedéssel, illetve a magasabb halandósági kockázattal is. Úgy tűnik, hogy az aknéra hajlamosabb emberek telomerei hosszabbak, mint tisztább bőrű társaiknak. Ezért lehetséges, hogy a sejtjeik védettebbek és kevésbé érintik őket az öregedés olyan látható jelei, mint a ráncok vagy az elvékonyodó bőr.

pattanás, akne, aknés bőr, bőrprobléma, szépségápolás, fiatalság, bőröregedés, ráncok,
A pattanásos bőr sejtjei védettebbek a korai öregedés ellen. Fotó: 123rf

Az a tanulmány, ami bizonyítani szerette volna ezt az állítást, 1205 női ikerpárt vizsgált. Az alanyoknak el kellett mondaniuk, hogy voltak-e pattanásosak, és ha igen, akkor hogyan próbálták meg kezelni ezt a problémát. Ezután a szakemberek megmérték, hogy milyen hosszúak a résztvevők telomerei. Az eredmények szerint az ikreknek körülbelül negyede küzdött aknéval - az ő telomereik jelentősen hosszabbak voltak a többiekénél. A kutatók úgy nyilatkoztak, hogy további vizsgálódása lenne szükség ezen a területen, de az biztosnak tűnik, hogy kapcsolat van a pattanások, a hosszabb telomerek és a lassabb öregedés között.

Az aknés bőr leggyakoribb okai

Az akne egy viszonylag gyakori bőrbetegség, ami ritkán számít súlyos megbetegedésnek, de ettől még eléggé kellemetlen. Bizonyos esetekben a nagyobb pattanások után akár maradandó hegek is visszamaradhatnak. Érdekes módon serdülőkorban a fiúk gyakrabban érintettek, felnőttkorban viszont már a nők esetében a gyakoribb ez a probléma. Várandósság során, illetve különféle hormonális változások - példáulfogamzásgátlószedésének elkezdése vagy abbahagyása - hatására is kialakulhat enyhén vagy közepesen súlyos akne.

Rizikófaktor lehet, ha valaki túl zsíros, olajos hatóanyagokkal ápolja a bőrét. Ront a helyzeten a nem megfelelő, szárító hatású kozmetikumok használata is. A hajlam ráadásul örökölhető is. Arra viszont nincs egyértelmű tudományos bizonyíték, hogy bizonyos ételek - például a tejtermékek vagy a csokoládé - növelnék a pattanások kialakulásának esélyét.


Általában az arcon, a nyakon, a mellkason és a vállakon jelentkeznek pattanások. Ennek oka, hogy ezeken a részeken több a faggyútermelő mirigy, mint a test egyéb részein. A problémás bőr kialakulhat a faggyú túltermelődése, az elhalt hámsejtek nem megfelelő hámlása által okozott bőrirritáció, illetve a baktériumok elszaporodása miatt is. Ilyenkor a bőr pórusait eltömítik az elhalt hámsejtek, illetve a faggyú. A súlyos, házilag alkalmazható kezelésekre nem reagáló akné esetén mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, hogy kiderüljön a probléma oka és megtalálják a megfelelő kezelést.

Forrás: brightside.com

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+14, +19 °C

Hazánkban hétfon délelőtt kissé felhős, száraz időnek örülhetünk.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag