Még gyerekként fogyasszon sok tejterméket

Egy csapat amerikai kutató szerdán közzé tette új tanulmányát, mely szerint a gyermekkorban elfogyasztott tejtermékek javíthatják a csontok felnőttkori állapotát.

A tejtermékeket az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás fontos összetevőjének tartják. Egész mostanáig azonban homály fedte azt, hogy a tejtermékek hosszú távon hogyan függ össze a csontok állapotával gyermekkorban, például a csontsűrűséggel, a csontok ásványianyag-tartalmával és a csontfelületet. A tanulmány során a Bostoni Egyetem 106 3 és 5 év közötti gyermekről gyűjtött adatokat. A gyermekeket 12 éven át követték nyomon. A kísérletben résztvevő családok naplót kaptak, és megkérték őket, hogy minden évben több napon át jegyezzék fel, mit evett gyermekük. A napló és más információk segítségével a kutatók kiszámították a gyermek átlagos napi fogyasztását tejtermékekből és más élelmiszerekből.

A 12 éves periódus végén a szerzők megvizsgálták a gyermekek csontozatának egészségét. Azt tapasztalták, hogy azoknál a gyerekek, akik napi két vagy több alkalommal fogyasztottak tejterméket, nagyobb volt a csontozat ásványianyag-tartalma és a csontsűrűség. Miután rögzítették a normális csontfejlődésre ható egyéb faktorokat (növekedés, testalkat, aktivitás foka), a szerzők azt találták, hogy ezeknek a fiataloknak 175 grammal több ásványi anyag volt a csontjukban, mint azoknak, akik naponta kettőnél kevesebb adag tejterméket fogyasztottak.

A kutatók ezen kívül értékelték a tejtermékek és más táplálékcsoportok együttes hatását is. Azoknak a gyerekek, akik naponta kettőnél többször ettek tejterméket, 10 dkg húst vagy más fehérjetartalmú ételt, 300 grammal magasabb lett a csont ásványianyag-tartalma. A tanulmány felhívja a figyelmet a napi tejtermék fogyasztásra gyermekkorban. "A tejtermék az egyik fő forrása a fehérjéknek, kalciumnak és más tápanyagoknak, mint pl. a foszfor és a D-vitamin" - mondta a szerző, Lynn Moore. A szülők segíthetik a csontok egészséges fejlődését azzal, ha minden nap adnak tejterméket gyermekeiknek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra