Csukamájolaj helyett...

Vérszegény, gyengécske gyerekek réme volt évszázadokon keresztül a kellemetlen ízű csukamájolaj, amit az erősítésükre rendelt az orvos. Szerencsére ma már jobb módjai is vannak a D-vitamin utánpótlásnak.

A csontjaink egészségének megőrzéséhez a vitaminok között kitüntetett szerepe van a D-vitaminnak. Nézzük a legfontosabb tudnivalókat róla! A D-vitamin (kalciferol) zsíroldékony vitamin. Napfény, vagyis ultraibolya sugárzás hatására képződhet a szervezetünkben is, de ennek a mennyisége az időskorra erősen csökken. Két fajtáját különböztetnek meg: a D2 és a D3 vitamint. Az előbbit inkább a növények, vegyesen mindkettőt pedig az állati eredetű élelmiszerek tartalmazzák. A D3 vitamin sokkal aktívabb, mint a D2, és ez keletkezik a napsugárzás hatására a bőrben is. A kalcium és a foszfor felszívódása, beépülése, a csontképződés folyamata, a csontok egészséges fejlődése nem nélkülözheti. Városlakóknak jó tudni, hogy a légköri szennyeződések elnyelik az ultraibolya sugarakat, így kevesebb D-vitamin keletkezik a bőrben, ugyanakkor a környezeti ártalmak, például a szervezetbe kerülő nehézfémek (ólom, kadmium) megnövelik a D-vitamin szükségletét.

Miben találjuk?

Forrásai lehetnek a halmájolajok, a tengeri halak, például a szardínia, a hering, a tonhal, a lazac, a belsőségek közül a máj, ezen kívül a tojás (elsősorban a sárgája), a tej és tejtermékek, margarinok. A szervezetünkben napfény hatására történő D-vitamin-képződésnek megvannak a korlátai: függ az évszaktól, az ablaküveg, a zárt ruházat és a légszennyezés is csökkenti a napfény hatását.

Időskorban ez a vitamin-képződési folyamat lelassul, és jó tudni azt is, hogy a már lebarnult bőr nem termel több D-vitamint. Ne gondolja azonban senki, hogy a napozás mellett szólunk: ha hetente két-három alkalommal egy-egy negyedóráig közvetlen napfény éri az arcot, kezeket, karokat, az elegendő a szükséges D-vitamin képződéséhez.

Ha hiányzik...

Felnőttek részére a javasolt napi bevitel a csontfejlődés korában, vagyis a születéstől a 18. életévig 20 mikrogramm, ez a felnőttkorban 600 Nemzetközi Egységre (15 mg) csökken, viszont 70 év felett újra 800 NE-t, azaz 20 mg-ot ajánlanak. A várandósság, a szoptatás időszakában is nagyobb mennyiségről kell gondoskodni, és megemelkedik a D-vitamin-szükséglet a dohányosok esetében is, valamint a nőknél a menopauza bekövetkeztekor.

A D-vitamin hiánya azt okozhatja, hogy a csontok ásványianyag-tartalma elégtelenné válik, a csontok deformálódnak, elvesztik szilárdságukat, de rugalmasságukat is, emiatt könnyen törnek és nehezen gyógyulnak. Fiatal gyermekeknél angolkór (rachitis) is lehet a következmény. Felnőtteknél a csontok meglágyulnak, izomgörcsök léphetnek fel.

A D-vitamin pótlás nagyon fontos minden korosztálynak

A D-vitamin pótlás nagyon fontos minden korosztálynak


A D-vitamin tartósan elégtelen bevitelének fontos szerepe lehet a csontritkulás kialakulásában is. Idősebbeknél gyakran alakul ki a D-vitamin hiánya, ha nem megfelelően táplálkoznak, vagy ha az állapotuk miatt keveset tartózkodnak a szabadban, és nem éri őket elegendő napfény, ami szükséges ahhoz, hogy a D-vitamin kifejtse csonterősítő hatását. Egy hazai felmérés szerint a hatvan év feletti hazai lakosság egyharmada szenved D-vitamin-hiányban, elsősorban azokat érinti, akik életük nagy részét lakásban töltik, vagy idősotthonokban élnek.

Ez a hiányállapot nemcsak a csontjaikra, hanem az izomszövetükre is nagyon rossz hatással van, ami a mozgásképességüket tovább rontja, a bizonytalan járásból adódó esések, csonttörések veszélyét növeli. Ezt bizonyítja, hogy az idős, csontritkulásos, combnyaktörést szenvedett betegeknek körülbelül a felében kimutatható a D-vitamin-hiány.

Pótolható

A D-vitamin gyógyszeres pótlására szükség lehet, de ennek mértékét jobb, ha szakember állapítja meg. Az étrendkiegészítők D-vitamin-tartalmára is tanácsos ügyelni, mert a túladagolása kellemetlen következményekkel járhat: általános mérgezési tünetek jelentkezhetnek, így gyenge étvágy, hányinger, hányás, fokozott vizelet-kiválasztás, gyengeség, idegesség, szomjúság. Bőrviszketés is jelezheti, a vesék működése károsodhat, vesekő képződhet, a lágy szövetek elmeszesednek.

A csontritkulás kezelésének mindenképpen része az esetleges D-vitamin-hiány megszüntetése. A terápiás szükséglet a szokásosan ajánlott napi bevitel kétszerese is lehet. Bizonyos esetekben, például vese- vagy májbetegségben nem elegendő a hagyományos D-vitamin pótlás, hanem ún. aktivált D-vitamint kell alkalmazni, amely olyan formában tartalmazza a D-vitamint, amit a vesének, májnak már nem kell hatásos molekulává átalakítani.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban hétfon délelőtt nem zavarják felhők a napsütést.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag