Beszerezhetetlen a csontritkulás elleni csodaszer?

Nagy-Britanniában már megjelent a piacon az a különleges készítmény, amelyet évente csak egyszer kell alkalmazni a betegen, mégis sikeresen segít megelőzni a csontritkulást. Az ára azonban olyan borsos, hogy nem sokakon fog segíteni a jövőben.

A készítmény tesztelői szerint a csípőcsont törése 41 százalékkal volt alacsonyabb azoknál a változó korben lévő nőknél, akik megkapták a gyógyszert, a gerinctörés pedig 70 százalékkal volt kevesebb azoknál, akik legalább három éven át szedték.

A 60 milliós lakosú Nagy-Britanniában évente csaknem 60 ezer nő töri el a csípőcsontját, és 120 ezerrel tehető a gerinctörések száma. Mindez az egészségügyi kasszát is jelentősen megterheli, hiszen egyetlen csípőtörés kezelése 12 ezer fontba, azaz 45 millió forintnak megfelelő összegbe kerül, ezért sokak szerint érdemes lenne hozzáférhetővé tenni az új szert.

A gyógyszer ára egyébként a szigetországban 284 font, (105 ezer forint), de csak évente egyszer kell megvenni, napi költsége így 5,5 fontnak felel meg (2000 forint), amely nagyjából annyi, mint a közegészségügy által alkalmazott más, csontritkulás elleni szerek ára.

Ráadásul az orvosok arra mutatnak rá, hogy a megelőzés mindig "kifizetődőbb", mint a betegség kezelése. Ez utóbbi esetben ugyanis nem csak a kezelés árával kell kalkulálni, hanem azzal is, hogy a páciens hosszasan nem képes a munkavégzésre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra