Fecskét lát, szeplőt hány

A tavaszi napfény előcsalja a szeplőket, májfoltokat. Ezek nem számítanak betegségnek, jelenlétük mégis valamilyen rendellenességre utal. Nem lehet őket teljesen eltüntetni a bőrről, de eredményesen halványíthatók.

A bőr színe függ a hámban lévő melanintól, a keringéstől, a szaruréteg vastagságától illetve a jelenlévő karotin mennyiségétől. A melanociták, vagyis a pigmenttermelő sejtek állítják elő a barna színű pigmentet, a melanint, mely ezután a szarusejtekbe kerül. A melanin feladata, hogy megvédje a bőrt a káros UV-sugaraktól.

Jött a pigment

A genetika természetesen abba is beleszól, hogy a bőr mennyi pigmentet termeljen, és a melanociták mennyit pumpáljanak a hámsejtekbe, majd azokban milyen legyen a "színezőanyag" eloszlása. Szeplőhajlam esetén akár 3-4 éves korban megjelenhetnek bőrünkön az első barna pöttyök. A világos bőrű és hajú gyerekek valószínűleg nem "menekülhetnek" az apró foltocskák elől.

A szeplő az arcot szimmetrikusan tarkítja, a nyakon és a karon is gyakori, azokon a helyeken tűnik fel, ahol a napsugarak előcsalják. Amikor kevés a fény, a szeplők elhalványulnak, az első tavaszi napsugár viszont újra a bőrre varázsolja őket. Ilyenkor a melanociták száma változatlan, azonban a napfény hatására több pigmentet termelnek. Ha nem védjük fokozottan fényérzékeny fehér bőrünket a káros sugaraktól, megkap minket a nap, majd újabb, szép nagyra nőtt, olykor csillag alakú szeplőkkel gyarapodhatunk a leégett bőrfelületen. Nem érdemes provokálni a bőrt, mert nem felejt: emlékszik minden egyes durva "támadásra".

Folt, hol nem volt

A szeplőnél jóval zavaróbb pigmentfolt a májfolt. Ez a sötétbarna, szabálytalan alakú, néhol maszkszerű folt rendszerint jól látható helyen, az arcon "tanyázik": állon, homlokon, felső ajkon. Várandós kismamákon, fogamzásgátlót szedőkön, petefészek-működési zavar esetén gyakrabban fordul elő.

Férfiakon és gyerekeken nagyon ritkán találni májfoltot. Idős korban főleg a kézfejen figyelhetők meg a krónikus fényártalom következtében megjelenő különböző nagyságú, a bőr életkorára tapintatlanul figyelmeztető barna foltok. Vigyázat, krónikus gyulladással járó, erősen viszkető bőrbetegségek után is kialakulhatnak pigmentfoltok, sőt kertészkedés közben sem vagyunk biztonságban, mert bizonyos növényi nedvek (például a petrezselyemé vagy a paszternáké) a bőrre jutva előbb hólyagos bőrgyulladást okozhatnak, majd ennek nyomán foltosodás maradhat vissza. Kozmetikumok és bizonyos gyógyszerek is megnövelhetik a fény iránti fogékonyságot, nemhiába figyelmeztetnek a bőrgyógyászok a parfümmel való napozás kellemetlen és maradandó veszélyeire.

Doktor faktor

"Szeplőtlen" életünk úgy lehet, ha már az első napsugarak támadását visszaverjük magas fényvédő faktorú krémekkel. Ma már követelmény, hogy egy kozmetikum legalább 15-ös fényvédő faktort tartalmazzon. Érzékeny, világos hajú és bőrű emberek viszont ezzel nem érhetik be, számukra ajánlott a fénynek kitett területek magasabb, 50 fölötti faktorral való védelme. Létezik 100-as fényvédő is...

A napozási szezon előtt érdemes béta-karotinnal is előkészíteni a bőrünket. Ez az anyag amellett, hogy szépen megszínezi a bőrt, véd a szabadgyökökkel szemben. Tavasszal a retinolt, glikolsavat tartalmazó hámlasztók, illetve a melanociták működését gátló depigmentáló krémeket már ne használjuk, ezeket a fényszegény időszakban ajánlják a bőrgyógyászok!

Otthon, házilag semmiféleképpen ne álljunk neki gyümölcs-, főleg citruspakolással pigmentfoltot halványítani, mert rossz esetben komoly bőrgyulladás lehet az eredmény! A legmodernebb pigmentfolt-eltüntető technika a lézerfénnyel vagy intenzív pulzáló fénnyel történő kezelés. Ennek során a fény szelektíven a bőrfelszínt és egyéb struktúrákat megkímélve bejut a bőrbe, a pigmentált sejtekben hőenergiává alakul, és roncsolja őket. Az ilyen módon károsodott képleteket a falósejtek eltakarítják, bekebelezik, és rövid idő múlva a foltnak csak hűlt helye marad.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra