A stroke nem ér rá, ne késlekedjen!

Ha hozzátartozója vagy ismerőse furcsán mosolyog, nem tudja felemelni egyik karját vízszintesig, vagy arra sem képes, hogy megismételjen egy egyszerű mondatot, akkor azonnal értesíteni kell a mentőszolgálatot.

A stroke Magyarországon is a leggyakoribb halálokok közé tartozik: évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és 13 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Akiknek sikerül a betegséget túlélni, azokra is komoly veszély leselkedik, hiszen közel 24 százalékuk még az első évben, további 5 százalék a második esztendőben életét veszíti. A stroke nemcsak az idősek betegsége, hiszen egyre fiatalabb korosztályt érint.

Becsült adatok szerint 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. A szélütés hatással van az emberek további életvitelére. A túlélők közel fele szenved féloldali bénulásban, közel egynegyedük járásképtelen, ráadásul valamilyen mértékű kognitív hanyatlás az esetek több mint 60 százalékában jelentkezik. Emellett a depresszió (32%), valamint a beszédzavar (12-18%) is az esetek nagy százalékában jelent komoly problémát.

A hirtelen kialakuló beszédzavar, féloldali végtaggyengeség, zsibbadt arcfél, egyensúlyvesztés, kettős látás mind-mind olyan jelek, amelyek a betegség gyanúját vetik fel, és amelyek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni – hangsúlyozza prof. Dr. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke. Ha az agyi vérkeringési zavar hátterében vérrög áll, lehetőség van úgynevezett trombolízisre (vérrögoldásra). Amennyiben ez időben megtörténik, remény van olyan mértékben minimalizálni az agykárosodást, hogy a beteg maradandó tünetek nélkül meggyógyulhat.

A trombolízisek száma 2009-ről 2010-re 25 százalékkal, míg 2010-ről 2011-re 34 százalékkal emelkedett. Az elmúlt évben érezhetően többen emelték fel a telefont és hívták a mentőket, mikor a stroke tüneteit észlelték - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentő Szolgálat szóvivője. E változások oka lehet, hogy az emberek megismerkedtek a stroke tüneteivel, azzal hogy mire kell odafigyelni, és hogy stroke esetén ne az ismerősnek, ne a háziorvosnak szóljanak, hanem azonnal hívjanak mentőt, azaz tárcsázzák a 104-et.

A "Stroke – Ne késlekedj" kampány keretében évek óta töretlenül tart a lakosság tájékoztatása, a társadalmi célú kezdeményezés idén is folytatódik. A Magyar Stroke Társaság immáron negyedik egymást követő évben indítja útjára társadalmi célú edukációs kampányát. A "Stroke – Ne késlekedj" elnevezésű kezdeményezés fő célkitűzése, hogy megismertessék a lakosságot az agyi érkatasztrófa tüneteivel, hangsúlyozva az időfaktor és a megelőzés jelentőségét. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a stroke tüneteivel, ismerje fel azokat, hogy szélütés esetén segíteni tudjon, ugyanakkor magára is ügyeljen, kezeltesse magas vérnyomását.

A figyelemfelhívásban a Madách Színház és több vidéki színház is segítő kezet nyújt. Az ország neves színészei nem csak sajtótájékoztatók alkalmával hangsúlyozzák az azonnali mentőhívás, illetve megelőzés fontosságát, hanem maguk is tesznek a betegség prevenciója érdekében. A művészek vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérésen, valamint nyaki ultrahang vizsgálaton esnek át, hogy megtudják, mekkora mértékű náluk a stroke kialakulásának veszélye.


A "Stroke – Ne késlekedj" kampányról, magáról a betegségről, valamint az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról további információt kaphat, ha ellátogat a www.facebook.com/nekeslekedj közösségi oldalra.

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4, +10 °C
Minimum: -2, +4 °C

Fényszegény, szürke idő lesz több helyen kisebb esővel. Megélénkül a keleties szél, 5, 10 fokos maximumokat mérhetünk. Vasárnap kettősfront hat a szervezetre. Görcsös és migrénes fejfájás is jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás, akár ismétlődő rosszullét is felléphet. Fennáll a megfázás és a megbetegedés veszélye, a kinti programoknak nem kedveznek a feltételek. A sorozatos fronthatások miatt érdemes megnézni a meteogyógyász® mai videóját! A légszennyezettség közepes, csökken. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások: