10 dolog, ami miatt csontjainak segítségre lehet szüksége!

A csontritkulásnál döntő a korai felismerés, ezért nem árt, ha Ön is tudja, mire érdemes figyelnie, íme 10 dolog, ami miatt csontjainak segítségre lehet szüksége!

1. Vékonyabb, mint kellene!

Az alacsony testsúly az egyik legjelentősebb rizikófaktor. A vékony emberek amúgy is sérülékenyebb csontjai kisebb izom- és zsírtömegbe vannak beágyazva. A rendszeres fogyókúrák alkalmával a zsír, az izom és a csontok tömege is csökken, de míg az előbbi kettőt könnyebben felszedhetjük újra, a csontállomány végleg elveszhet.

2. Állandó, kínzó hátfájás

Oka akár a gerinc megrepedése, törése is lehet, mely egyszerű mozdulatok, lehajlás következtében is előállhat, és ellentétben az izomfájdalommal, nem akar múlni. Csak akkor enyhül, ha fekszik az ember.

3. A korábbi megszokottnál alacsonyabb testmagasság

Van, aki apránként veszít testmagasságából, de van olyan is, aki éles fájdalommal járó törés miatt lesz alacsonyabb. Sok egymás utáni törést követően a gerinc meghajlik, a hát deformálódik. Természetesen a fokozatosan csökkenő testmagasságnak nem feltétlenül az oszteoporózis oka. A kor előrehaladtával a porckorongok veszítenek rugalmasságukból, mely szintén azzal jár, hogy bizony összemegyünk.

4. Könnyen törő csontok

Nyilvánvaló, hogy a csonttörés egyszerűen baleset következménye is lehet, de a 40 éves kor után bekövetkező törések mindenképp valószínűsítik, hogy a csontok gyengék, és további, csontritkulás-okozta törések is várhatók.

5. Szteroid-tartalmú gyógyszerek fogyasztása

A rheumatoid arthritisben, asztmában, tüdőbántalmakban, vagy más krónikus betegségekben szenvedő betegek gyakran kapnak kortikoszteroidokat tüneteik enyhítésére. Ezek a gyógyszerek hatékonyak, de két-három hónapi szedés után mellékhatásként csonttömeg-vesztést okozhatnak, elősegíthetik a csontritkulás kialakulását. A szteroid-tartalmú inhalálószerek ebből a szempontból kevésbé veszélyesek, mint a tabletták, amelyeknek nagy a hatóanyag-tartalma. A csontanyagcserét és kalciumfelvételt károsan befolyásoló hatásokat nagyobb mennyiségű kalcimbevitellel lehet ellensúlyozni.

6. Pajzsmirigy-működési rendellenességek

A pajzsmirigyben termelődő tiroxin úgy gyorsítja a szervezet anyagcseréjét, hogy a hormon túltermelése esetén gyorsabban épülnek le a csontok, mint föl. Ha viszont a pajzsmirigyben a kelleténél kevesebb tiroxin termelődik, akkor az ennek ellensúlyozására adott gyógyszerek segíthetik elő a csontritkulás kialakulását.

7. Endometriózis miatt kezelik vagy kezelték

Az orvosok többsége szerint nem maga a betegség, hanem a kezelésére alkalmazott GnRH-hormon-tartalmú készítmények közvetett hatása miatti alacsonyabb ösztrogénszint segíti elő a csontritkulás kialakulását.

8. Dohányzás

A dohányzás több okból is növeli a csontritkulás kialakulásának kockázatát. A dohányzás miatt csökken a testsúly, hamarabb bekövetkezik a menopauza, és így a szervezetben összességében kevesebb ösztrogén termelődik, károsan befolyásolja kalciumfelvételt. A fiatalon, a csontépülés szempontjából nagyon fontos életkorban elkezdett dohányzás különösen hajlamosít a betegségre, hiszen a dohányzás gátolja a csontok növekedését.

9. Vesekő

A szervezet a vér kalciumkoncentrációját közel azonos szinten szeretné tartani. Ha a vér kalciumszintje bármilyen okból csökken, - legyen az a fokozott kalcium-kiválasztás, ami vesekövet okozhat, vagy az elégtelen kalciumbevitel - a kalcium a leggyorsabban a csontokból pótolható. Hogy vesekövét valóban a fokozott kalcium-kiválasztás okozza-e, és ezért csontritkulásra hajlamos, csak orvos döntheti el.

10. Nem iszik tejet

Amennyiben nem szereti a tejet, vagy laktózérzékenység miatt nem fogyaszthatja, szervezete nélkülözi az egyik legjobb kalciumforrást. Figyeljen, hogy más tejtermékekkel fedezze kalciumszükségletét!

Forrás: www.prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra