Jelölt profilja

Kalászi Marianna

  • Település: Debrecen
  • Munkahely: Debreceni Egyetem, Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete
  • Foglalkozás: Orvostanhallgató

Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének Elnöke, önkéntes, kutató

Végzős orvostanhallgató, második éve a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének elnöke. Kiskorától az volt a célja, hogy egyszer segíthessen embertársainak. Iskolai versenyeken való szereplés mellett már gimnazistaként az MTA-n kutatott antioxidánsokkal kapcsolatban. Több éven keresztül volt önkéntes határontúli orvosi missziókban, illetve gyermekek és ifjúsági táborokban. Az elmúlt években rengeteg prevenciós tanórát, egészségnevelő előadást tartott, lakossági szűrőprogramokat, jótékonysági projekteket rendezett. Többek között az elmúlt évben orvostanhallgatóknak szervezett országos egészségnevelői konferenciát, gyermekotthonnak karácsonyi gyűjtést, s sikeresen pályázott egyesületével egy nagyszabású Debreceni Gyermek Egészségnap megvalósítására. Napi szinten segíti a hallgatók szakmai fejlődését és koordinálja az egyesületi szekciók munkáját, s mindemellett harmadik éve autoimmun betegségekkel kapcsolatban kutat az egyetemen. Szabadidejében rendszeresen sportol, és segíti közvetlen környezetét is, hogy egészségtudatosan éljenek. Szelíd, kedves lány, aki azon tevékenykedik, hogy élhetőbb hely legyen a világ.

Lezárult a szavazás Vissza a lista oldalra