Jelölt profilja

Kovácsné Tóth Hajnalka

  • Település: Nagyszénás
  • Munkahely: Orosházi Kórház
  • Foglalkozás: Diplomás ápoló

Szeretném ha az egészségügy (ápolói szakma) nagyobb figyelmet kapna.

Hajnit hat éve ismerjük, első találkozásunkkor egy mosolygós, nagy dumás fiatal főnővért láttunk benne. Fogorvosunk irányította hozzá a férjemet, "valószínű arcüreg műtét lesz belőle "címszóval. Így lett. Mi először el sem hittük, hogy ilyen osztály és ilyen főnővér mint ő, létezik. Minden beteget a keresztnevükön szólít, és mindig mosolyog. Gyógyír ez a műtétre váró betegnek és ágy mellett ücsörgő hozzátartozónak is. Bátran fordulhattunk hozzá munkaidőn kívül is ügyes-bajos egészségügyi gondjainkkal. Amikor a fiamnak vették ki a manduláját már szinte családtagként számítottunk rá, a jelenléte a hangos kacagása is megnyugtató volt számunkra.
A közösségi oldalakon látjuk hogy mindezek mellett a Hajni egy energiabomba- pihenőfoteleket, LCD tévéket szerzett osztályának, kongresszusokra jár, lelkes önkéntese a Mellrákfórum -Nem vagy egyedül Alapítványnak úgy, hogy közben két műszakos ápolóként igyekszik helyt állni ebben a zűrzavaros egészségügyben. Csak hálásak lehetünk, hogy az élet utunkat felé irányította.

Lezárult a szavazás Vissza a lista oldalra