Zsírátültetéssel az elhízás és a cukorbetegség ellen?

A zsírleszívástól a gyomorszűkítésig számos fogyókúrás módszer lényege a zsír eltávolítása, vagy legalább egy terület csökkentése. A kutatók most azt állítják, hogy a zsír átültetése is a fogyás kulcsa lehet.

Illogikusnak tűnhet, de a szakértők úgy vélik, hogy a megfelelő zsír beültetésével a testbe felgyorsítható a kalóriaégetés, és javíthatók az olyan betegségek, mint például a cukorbetegség. Az elmélet lényege az, hogy a szervezetünkben két fajta zsír található. A rettegett fehér zsír a bőr alatt helyezkedik el, és ez okozza a sörhast vagy a terebélyes combokat. A túl sok evés következtében alakul ki. Ezen kívül azonban ennél kisebb mennyiségű barna zsírral is rendelkezünk, amely hőt termel. Ezt az anyagcsere felgyorsításával éri el, nagy mennyiségű energia elégetésével, ezért a szervezet elkezdi elégetni a fehér zsírt. Amikor "felkapcsolódik", 300-szor több hőt termel, mint a szervezet bármely más szerve.

A korábbi kutatások azt mutatták, hogy egyes személyek, általában a soványabbak, több barna zsírral rendelkeznek, mint mások. Ez magyarázhatja azt, miért képesek erőfeszítés nélkül megőrizni egészséges testsúlyukat, míg mások csak nehézségek árán tudnak lefogyni. Azt is tudjuk, hogy megpróbálhatjuk úgy aktiválni a barna zsírt, hogy "letekerjük a fűtést", vagyis kevesebb ruhát hordunk, így a szervezetünknek többet kell dolgoznia ahhoz, hogy felmelegítse magát.

A bostoni Joslin Diabétesz Központ kutatói szerint azonban a barna zsír átültetésével is fel lehet venni a harcot az elhízással. Felfedezték, hogy a barna zsír transzplantációja nem csak a testsúlyt csökkenti jelentős mértékben, hanem az inzulinérzékenységet és a glükóz metabolizmust is javítja, amivel csökkenti a cukorbetegség kockázatát. Az is kiderült, hogy az átültetett barna zsír olyan hormonokat is kiválasztott, amelyek szabályozzák a szervezet anyagcseréjét.

A kísérletben a kutatók Dr. Laurie Goodyear vezetésével normális testsúlyú egerek barna zsírját ültették át olyan egerekbe, akik standard illetve zsírdús étrenden éltek. A transzplantáció után 8-12 héttel a normális étrenden élő egerekben javult a glükóztolerancia, nőtt az inzulinérzékenység, csökkent a testsúly és csökkent a zsírtömeg. A "placebo" transzplantot kapott egerek azonban nem mutattak javulást, ami a barna zsír hatékonyságát bizonyítja. A zsírdús étrendet követő egerekben szintén javult a glükóz metabolizmus, csökkent a testsúly, és teljesen visszafordult a túl sok zsír fogyasztás következtében kialakult inzulinrezisztencia.

A szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői a kutatás következő lépéseként azt vizsgálják majd, hogyan használható fel a zsírátültetés a cukorbetegség megelőzésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra