Csalánkiütés, orrdugulás? Kezdje mediátor diétával az újévet!

A hagyományosan összeállított ünnepi menüsor több olyan élelmiszert is tartalmaz, melyek lebontása során hisztamin szabadul fel a szervezetben. Az ilyen típusú ételek fogyasztása, az arra érzékenyeknél panaszokat okozhat, ez mégsem valódi allergia.

"Az immunrendszer ugyanis nem vesz részt a tünetek kialakulásában" – ismerteti a folyamat lényegét dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. Az álallergia valójában emésztési probléma, mely a túl sok hisztamint tartalmazó, vagy a szervezetben hisztamint felszabadító ételek fogyasztásának hatására okoz panaszokat.

A tünetek kialakulása az étkezés után 30-60 perccel jellemző, de előfordulhat, hogy csak néhány nap elteltével jelentkeznek. A tünetek erőssége ezen kívül függ még az elfogyasztott ételek és az így felszabaduló hisztamin mennyiségétől is. Rontja a helyzetet, ha a beteg diamino-oxidáz (DAO) szintje alacsony, tehát a szokásosnál nagyobb mennyiségben felszabaduló hisztamint nem tudja lebontani.

Az ünnepek alatt több olyan ételt is fogyasztunk, melyek panaszokat okozhatnak – hívja fel a figyelmet dr. Balogh Katalin. A leggyakoribb hisztamint tartalmazó vagy hisztamint felszabadító élelmiszerek:

  • halak: tonhal, szardínia, szardella, füstölt hering, ikra
  • érett sajtok: ementáli, camembert, rokfort, stilton, gouda, cheddar, minden penészes és füstölt sajt
  • alkoholok: vörösbor, fehérbor, pezsgő, sör
  • húsfélék: érlelt kolbász, sonka, szalámi, füstölt hús, sertéshús, belsőségek
  • zöldségek, gyümölcsök: spenót, borsó, lencse, bab, savanyú káposzta, paradicsom, ketchup, eper. papaya, ananász, szója, mák, mogyoró, mogyorókrém
  • tojásfehérje, csokoládé, fahéj, sörélesztő

Panaszok esetén - ha felmerül a gyanú, hogy a tünetek a hisztaminnal állnak összefüggésben - a diagnózis allergiavizsgálat segítségével megállapítható. Az allergológiai szakvizsgálat során álallergiára utalhat a negatív vérteszt, a jellegzetes tünetek megléte mellett. A betegség diagnózisához gyakran szükséges belgyógyászati, gasztroenterológiai kivizsgálás is.

A gouda sajt is okozhat csalánkiütést

A tünetek diéta megtartása mellett megszüntethetőek. A Budai Allergiaközpont főorvosától azt is megtudtuk, hogy hosszútávon nem tartható, rendkívül szigorú diétára van szükség, melynek alapja a magas hisztamin tartalmú ételek kerülése, szükség esetén DAO enzim tabletta formájában történő pótlásával.

Az álallergia nem életre szóló betegség, a későbbiekben - bizonyos szabályok betartása mellett - akár újból is fogyasztható a korábban panaszt okozó élelmiszer.

A csalánkiütés nagyon gyakori bőrelváltozás. A nevét onnan kapta, hogy megjelenési formája hasonlít azokhoz a bőrtünetekhez, amelyet ez a barátságtalan növény okoz: meleg bőrpír, megduzzadt, rózsaszínű, esetleg porcelánfehér göbök, erős viszketés. A legsúlyosabb esetekben a kiütéseken és a duzzanatokon kívül fulladásérzet, eszméletvesztés is kialakulhat. A tünetek néhány órán, esetleg egy napon belül elmúlnak, de később kialakulhatnak újra. Ritkábban idült formában is jelentkezhet csalánkiütés: ezekben az esetekben általában nehezebben határozható meg az allergén, illetve valamilyen külső fizikai behatás van a háttérben: nyomás, hideg, meleg, napfény, nedvességgel való érintkezés, fizikai vagy pszichés terhelés nyomán keletkezett izzadás hatására alakulhat ki krónikus csalánkiütés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra