Mégsem szívvédő a fokhagyma?

A közhiedelem még ma is úgy tartja, hogy nagyon egészséges zöldségféléről van szó, a sok fokhagyma fogyasztásával akár a különféle szívbetegségek kialakulását is meg lehet előzni.

A magas szív- és érrendszeri kockázattal élő betegek koleszterin és lipid anyagcseréjében, gyulladást jelző biomarkereiben a tisztított fokhagyma fogyasztása, illetve terápiás adagolása nem hoz létre bizonyíthatóan megmutatkozó pozitív változást - ismerteti több szakértő közös kutatásának eredményét egy amerikai táplálkozástudományi folyóirat (az American Journal of Nutrition ) honlapja.

A mostanában nyilvánosságra hozott holland-német kutatás szerint azonban úgy látszik, ezzel a tévhittel le kell számolni, mert a fokhagymának valószínűleg nincs sok köze a szívbetegségek rizikófaktoraihoz.

A szakemberek 90 túlsúlyos, 40 és 75 év közötti dohányzó körében végezték a felmérést. A véletlenszerűen három csoportba sorolt kísérleti alanyok egy része fokhagymaport kapott rendszeresen, a másik csoportban egy koleszterinszint-csökkentő gyógyszert osztottak, a harmadik csoport tagjainak pedig placebót (hatóanyag nélküli tablettát) adtak az étkezések során három hónapon keresztül. A résztvevők koleszterintszintjét folyamatosan nyomon követték.

Az eredmények szerint a fokhagyma sem a koleszterin-, sem az úgynevezett C-reaktív protein (CRP) szintben nem okozott kedvező változást. Sőt, a gyógyszert (az atorvasztatin nevű hatóanyagot) szedő csoport tagjainál sem a koleszterinszint esett vissza leginkább, hanem a CRP és az egyéb gyulladást jelző markerek, például a TNF-alfa. Korábban számos tanulmány vetette fel, hogy a fokhagyma jótékony szerepet játszik a vér koleszterinszintjének csökkentésében, sőt vérnyomáscsökkentő hatásában is bíztak. Akadtak azonban a múltban is olyan tanulmányok, amelyek során nem sikerült igazolni a várt, jótékony hatásokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra