A csicsóka igazi csodazöldség

A piacokat járva egyre kevesebb friss zöldséggel találkozunk, de azért akad még olyan, aminek most van szezonja. Ilyen például a csicsóka is, mely ismét kezd népszerűvé válni a háziasszonyok körében.

A legtöbb zöldségről elmondható, hogy értékes tápanyagokban gazdag, de a csicsóka igazi csodazöldség: úgy laktat, hogy közben nem hizlal, mint a burgonya, elfogyasztása után vércukorszintünk nem ugrik meg hirtelen, mert fokozatosan szívódik fel, ráadásul rostokban igen gazdag, így emésztőrendszerünk is hálás lehet rendszeres fogyasztásáért.

Mindezen tulajdonságait a benne található inulinnak köszönheti, mely egy igen jótékony szénhidrátfajta. Kifejezetten ajánlják cukorbetegeknek, de véd a szív- és érrendszeri betegségek ellen, rákterápiában is hatásosan alkalmazzák, emésztőrendszerünkre gyakorolt pozitív tulajdonságai miatt pedig remek immunerősítő.

Persze vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz bőven, hiszen megtalálható benne a C-, a B1- és B2-vitamin, a béta-karotin, valamint a kalcium, kálium, foszfor, cink és magnézium is. Utóbbinak köszönhetően segít a szürke időben ránk törő lehangoltság, kedvetlenség leküzdésében is. Kell ennél több, hogy rendszeresen együnk belőle? Változatos felhasználását alábbi receptjeink kiválóan tanúsítják.

Szezámmagos csicsóka almás-répás káposztasalátával

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 80 dkg csicsóka, lesúrolva és hosszában 3-4 mm-es szeletekre vágva
  • 1 mokkáskanál
  • 2 evőkanál szűz olívaolaj
  • 10 dkg szezámmag
  • 25 dkg sárgarépa, gyufaszálnyi csíkokra vágva
  • 30 dkg alma, gyufaszálnyi csíkokra vágva
  • 15 dkg fejes káposzta, papírvékonyra vágva
  • 1 evőkanál tökmagolaj
  • fél biocitrom leve
  • 1 csokor zöldpetrezselyem

A felszeletelt csicsókát a sós olívaolajba forgatjuk, tepsibe terítjük, és 180 °C-os sütőben (légkeveréses sütőben 165 °C) 20 perc alatt készre sütjük. Amíg a csicsóka sül, a szezámmagot szárazon megpirítjuk, majd elkészítjük a salátát. A sárgarépát az almával és a káposztával nagy tálba tesszük. A tökmagolajból, a citromléből és a zöldpetrezselyemből öntetet készítünk, a zöldséges keverékre locsoljuk, majd lazán összeforgatjuk. Amikor a csicsóka elkészült, a szezámmaggal meghintjük, és a tányérra halmozott saláta mellé tálaljuk.

Csicsókás-laskagombás sóskaleves

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 10 dkg vöröshagyma, finomra aprítva
  • 1 evőkanál szűz olívaolaj
  • 20 dkg megtisztított csicsóka, alaposan megsikálva és karikákra szeletelve
  • 20 dkg laskagomba, felszeletelve
  • 1 liter zöldségerőleves (lehet bio-leveskockából)
  • 1 késhegynyi só (elmaradhat)
  • 1 csipetnyi fehér bors (elmaradhat)
  • 20 dkg sóskalevél, vastag szárától megfosztva és csíkokra vágva
  • 1 pohár joghurt vagy szójajoghurt

A hagymát egy kevés olajon megfuttatjuk, majd a csicsókát és a laskagombát rádobjuk. A zöldséglevessel felöntjük, ha szükséges, sóval, borssal utánaízesítjük, és puhára főzzük, majd a sóskaleveleket hozzáadjuk. Amikor kész, a simára kevert joghurttal gazdagítjuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra