6 ok, amiért mindig tegyen citromot is a kosarába!

Önöknél mindig van otthon citrom? Kár lenne elfelejtkezni róla, hiszen kevés hasznosabb, sokoldalúbb gyümölcs van: frissítő vitaminforrás, természetes méregtelenítő, italok, sütemények fűszere, sőt mindig kéznél lévő kozmetikum, háztartási vegyszer is.

Segítség a fogyókúrához

A tavasz közeledtével ijedten látja, hogy a télen felugrott egy-két, esetleg még több felesleges kiló? Jó tudni, hogy a citrom remek kiegészítője, segítője lehet gyakorlatilag bármelyik súlycsökkentő diétának. Egy-egy fél citrom kicsavart levével ízesítve az ásványvíz, a tea frissítőbb lesz, és máris könnyebb "teljesíteni" az előírt napi legalább két liter folyadék bevitelét.

A citrom zsírégető, emésztésserkentő hatása miatt egyébként is hatékonyabbá teszi a diétát, étkezés előtt ajánlatos elfogyasztani. Más ételekbe is bele lehet csempészni, hogy egészségesebbé tegyük: gyümölcs- és zöldségsalátákba, halak mellé és minden olyan ételbe, amelybe egyébként ecetet tennénk. Fontos, hogy citrommal már ne forraljuk, főzzük az ételt, mert a hőhatás árt a citrom C-vitamin tartalmának.

Nem ennyire egyértelműen ajánlhatók viszont azok a divatos diéták, amelyeknek az alapja, a lényege éppen a citromlé. Ezekkel szemben ajánlatos az óvatosság, még akkor is, ha - legalábbis a bulvárhírek szerint - több neves sztár állítja, hogy ezeknek köszönheti jó alakját. A citromdiétaként elhíresült recept szerint például naponta növekvő számú citrom levét kell az étkezések előtt elfogyasztani, ami a diéta középidejében kilenc darabot jelent naponta. Mivel egy citromban kb. fél deci lé van, így a kúrához előírt mennyiség megközelíti a napi fél litert! Ennyi még a viszonylag gyenge citromsavból is maró hatású, ami sem a gyomor nyálkahártyájának, az emésztőrendszer hasznos baktériumháztartásának, sem a fogaknak nem tesz jót. Ugyanennek a receptnek van mentás, gyömbéres, cayenne-i borsos változata is, de ezek a hozzávalók sem enyhítenek a citromdiéta egyoldalúságán és drasztikusságán.

Többet szeretne megtudni a citromról? Kattintson!

A méregtelenítés eszköze lehet

Ha nem is ilyen extrém mennyiségben, de a citrom fogyasztása méregtelenítésre, kondicionálásra is ajánlható. Reggelenként (cukormentes) limonádéval kezdeni a napot többet érhet, mint a legjobb kávé: nemcsak az ízével frissít, hanem C-vitamintartalma erősíti az immunrendszert, emellett nyákoldó, természetes fertőtlenítő, antibakteriális hatása is van. Segít a szervezetben felgyülemlett ásványi sók feloldásában, eltávolításában, így a természetes gyógymód hívei vértisztításra, illetve ízületi gyulladások , epe- és vesekőhomok, magas vérnyomás esetén is kiemelten ajánlják. A méregtelenítést azzal is elősegíti, hogy serkenti a vese működését és az emésztést, gyomor- és béltisztító hatású.

Pusztítja a kórokozókat

Ami nagy nyári melegben egy hűs limonádé, az a lázas betegeknek a citromos tea: frissítő, a forróságot enyhítő elixír lehet. Leginkább légúti betegségek idején használjuk a citromot antibakteriális, nyákoldó, lázcsillapító és gyulladáscsökkentő hatása miatt. Nemcsak bakteriális és vírusos fertőzések esetén vethető be az immunrendszer megerősítésére, hanem magasabb rendű kórokozók ellen is, például gombaölő és bélféregűző hatást is tulajdonítanak neki.

Szépíthet is

Arcpakolások, bőrnyugtató, kézápoló krémek fontos kelléke a citrom. A népi gyógyászat szemölcsirtó, szeplőt halványító szernek is tartja. A zsírosodó haj öblítővizébe érdemes szűrt citromlevet tenni, fényesebb, selymesebb lesz tőle. Több célt szolgálhat a citromos lábfürdő is: elmulasztja a kellemetlen lábszagot, csökkenti a láb izzadását és enyhíti a gombásodásra való hajlamot.

Arcpakolások, bőrnyugtató, kézápoló krémek fontos kelléke a citrom.

Arcpakolások, bőrnyugtató, kézápoló krémek fontos kelléke a citrom.

Üdítő ízű fűszer

Koktélok, alkoholmentes üdítők kellemes ízesítője is, számos italfélét lehet "megbolondítani" egy szelet citrommal vagy pár csepp citromlével az egyszerű, hűtött ásványvíztől a pikáns koktélkölteményekig. Tálaláskor a poharakat elegánsabbá teheti, ha a pohár karimáját citromlébe majd kristálycukorba mártjuk: olyan hatása lesz, mintha zúzmara díszlene a pohár szélén. Sokféle édesség, gyümölcsös, túrós, mákos töltelékű süteményféle kaphat különleges aromát egy kis reszelt citromhéjtól. Ha a héját ilyen módon felhasználjuk, arra kell ügyelni, hogy nagyon alaposan meg legyen mosva, mivel a féléretten leszedett, hozzánk hűtőkamionokban érkező gyümölcs vegyszerekkel lehet kezelve.

Háztartási csodaszer

A hagyományos háztartás fortélyai ma a környezettudatosság jegyében újra divatba jöttek. Azoknak, akik a vegyszereket lehetőség szerint kerülni igyekeznek, a citromnak igen jó hasznát vehetik, hiszen a háztartás több területén is jó szolgálatot tehet. Az elszürkült fehér zoknikat például fehérebbé teszi, ha citromleves vízben áztatják. A lakás levegőjének frissebb, üde illatot kölcsönöz a szárított citromhéj , és ugyanezt használhatjuk a szekrényekben is illatosítónak. Újkrumpli, dió, cékla vagy egyéb színes zöldség tisztítása után citromos bedörzsöléssel lehet eltávolítani a kézről a kellemetlen, bosszantó foltokat. Teáskanna, kancsó belső felületét is újra ragyogóvá lehet tenni citrom segítségével. A modern konyhai eszközök ápolására is felhasználható: a mikró például könnyebben tisztítható lesz, ha öt percig citromszeletekkel teli vizet melegítünk benne.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra