Vérszegény nemzedék

A vas minden életkorban nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára, hozzájárul a pajzsmirigy, az idegrendszer, az agy működéséhez, a vérképzéshez.

Vasból (is) van mindenki

Vasemberek csak a mesében vannak, de akármilyen hihetetlen, ennek a testidegennek tűnő fémnek is megvan a helye és szerepe az emberi szervezetben. Egy átlagos felnőtt ember testében mintegy 2,5-5 gramm vas van, legnagyobb része a vér oxigénszállító molekulájához, a hemoglobinhoz kötve található, kisebbik hányada a különböző szállítófehérjékhez kötődik, vagy az izomsejtekben található. A vas különböző kémiai reakciókon keresztül tölti be a szerepét. Kis mennyiségéhez képest igen fontos a funkciója: többek között részt vesz az oxigén- és a szén-dioxid-szállításban, az elektrontranszportokban, a hemoglobinszintézisben, az enzimek működésében, a szállító- és raktárfehérjék képződésében - gyakorlatilag nélkülözhetetlen az agy, az idegrendszer, a pajzsmirigy működéséhez, a vérképzéshez, sejtjeink növekedéséhez, szaporodásához.

Fáj a feje? Ez is oka lehet

Fáradtnak, kimerültnek érzi magát, reggelenként rossz közérzettel, fejfájással ébred? Elégedetlen a szellemi és fizikai teljesítőképességével, ideges, dekoncentrált? Testi tünetek is jelzik, hogy nincs minden rendben, étvágytalan, a legkisebb kórokozó is legyőzi? A tükörbe nézve sápadt arcot, bágyadt szemeket, száraz bőrt, töredezett hajat lát? Mindezek hátterében állhat a szervezet vashiánya, illetve az ennek következtében kialakuló vashiányos vérszegénység. Vashiány esetén ugyanis csökken a hemoglobintermelés, a vér oxigénszállító kapacitása csökken, így sem az agy, sem más testrészek, például az izmok sem jutnak elegendő oxigénhez.

Hiánya népbetegség

A növény-biotechnológiával foglalkozó ETH Zürich cég munkatársai két gén átültetésével sikeresen növelték meg a hántolt rizsben található vas mennyiségét. A nikotianamin-szintáz enzim mobilizálja, a ferritin pedig tárolja a vasat. Együttműködésük segítségével a rizsnövény több vasat vesz fel a talajból és a magban tárolja, így annak vastartalma az eredeti hatszorosára növekszik. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO felmérései szerint ez egy rendkívül elterjedt hiánybetegség: kétmilliárdra tehető az érintettek száma a világon. A fejlett ipari országokban a vasban szegény táplálkozás miatt jellemző, a harmadik világbeli országokban pedig egyik legfőbb okát abban látják, hogy a legfőbb népélelmezési cikknek számító rizsnek a héja tartalmaz ugyan vasat, de ezt a trópusi országokban a tároláskor a penészesedés veszélye miatt hántolással eltávolítják.

Veszélyeztetettek

Hat hónapos korig napi 6 mg, 6 hónapos kortól 3 éves korig napi 8 mg, 4 - 60 éves kor között napi 10-15 mg vas bevitelére van szükségünk. A kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás mellett nem kell ettől tartani, de jó tudni, hogy "túladagolás" is lehetséges: túlzott vasbevitel esetén csökken az immunvédelem, a kórokozókkal szembeni ellenálló képesség, csökken a réz és a cink hasznosulása. Három oka lehet a vashiány kialakulásának: ha a fokozott fizikai vagy szellemi igénybevétel miatt megnő a szükséglet, ha műtét, sérülés vagy rendellenesen gyakori vagy bőséges menstruáció miatt nagy vérveszteség történik, illetve ha nem megfelelő a vas felszívódása. Fontos körülmény, hogy a vas nem választódik ki a szokásos módokon, tehát izzadással vagy széklettel, vizelettel nem távozik a szervezetből. A szervezet felhasználja a felszívott vasat, de távozni csak sejtekhez kötődve, tehát vérzés esetén, illetve a bőr és a bélnyálkahártya folyamatos megújulása során tud. Mindezekből következik, hogy a vashiány és az emiatt kialakuló vérszegénység gyakrabban sújtja a nőket, akik a havi vérzés során jelentős mennyiségű vasat is veszítenek. Veszélyeztettek azok is, akiknek egyoldalú, egészségtelen, kiegyensúlyozatlan a táplálkozásuk akár diéta, az ún. "kényelmi ételek" (alacsony tápértékű gyorsételek, készételek, konzervek) fogyasztása miatt. A vegetáriánus étrend is nagy odafigyelést igényel, hogy a szükséges vasbevitelt biztosítsa, mivel a vastartalmú zöldségfélékből csak nagyon alacsony hatékonysággal szívódik fel a vas.

Vérszegény gyerekek

Ukpong Udofia, nigériai táplálkozástudományi szakember szerint az afrikai gyermekek alultápláltságát és vashiányát óriás nyugat-afrikai földi csiga húsával lehetne orvosolni, mert ez nemcsak olcsóbb és könnyebben elérhető, mint a marhahús, de sokkal több benne a fehérje is. A csigahús tartalmaz fehérjét, zsiradékot (főleg többszörösen telítetlen fajtákat), vasat, magnéziumot, foszfort, rezet, cinket, A-, B6-, B12- és K-vitaminokat, valamint folsavat. Szintén található benne arginin és lizin: több, mint egy egész tojásban. Van még benne többféle egészséges esszenciális zsírsav. Mivel fehérjetartalma magas, zsírtartalma viszont alacsony, kiváló helyettesítő tápanyagforrás. 2010-ben a Magyar Gyermekorvosok Társasága felmérte a gyermekkori vashiány előfordulási arányát és a hátterét. Elgondolkodtató eredményre jutottak: hazánkban az egy és három éves kor közötti gyerekek 35 százaléka nem kapja meg a számára szükséges vasat, így a kisgyermekek több mint egyharmadának jó esélye van arra, hogy felnőttkorban sem lesz egészséges.

A Társaság megállapítása szerint a szülők számos táplálási hibát vétenek a fejlődés szempontjából kritikus második és harmadik életévben, ez pedig visszafordíthatatlan egészségügyi következményekkel járhat. A tartós vashiány és ennek következtében kialakuló vérszegénység hosszú távon komoly betegségek kialakulásához, a szellemi fejlődés elmaradásához, a teljesítőképesség csökkenéséhez vezet. Kisgyermekkorban a vashiányos táplálkozás az agy és az idegrendszer fejlődését is befolyásolja, ezért a gyerekeknél a súlyos vérszegénység mellett a későbbiekben akár tanulási nehézségek, viselkedési zavar is felléphetnek. Az alacsony vasbevitel jelei nem jelentkeznek rögtön, a hiánynak főleg hosszú távú következményei vannak. Sajnos az utólagos vaspótlás a hosszan tartó, lappangó vashiány által okozott károkat már nem tudja helyreállítani, ezért fontos a kisdedkori vashiány megelőzése, mégpedig vasban dús táplálkozással. Szakemberek kisgyermekek számára napi három főétkezést és két kisétkezést ajánlanak, ennyiből kellő változatosság mellett lehet biztosítani a kicsi megfelelő energia és tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-ellátottságát.

Hem és nem hem

Az élelmiszerekben kétféleképpen, hem és nem hem formában található vas. Hem vas van a májban, a vérben, a marha- és sertés-, vadhúsban, a szárnyasokban, halakban, tojásban. Nem hem vasat tartalmaznak a növényi eredetű élelmiszerek, így például a cékla, spenót, mák, olajos magvak, pisztácia, kesudió, brokkoli, aszalt sárgabarack, szárazbab, sóska, szeder, ribizli is. A növényi eredetű ételekből azonban a vas nagyon rossz hatásfokkal hasznosul: vastartalmuknak csak öt százaléka képes felszívódni, míg az állati eredetű, hem vas 15 százaléka is bekerülhet a szervezetbe. Azonban ha hem vasat tartalmazó ételekkel együtt fogyasszuk őket, akkor a hem vas segíti a nem hem vas hasznosulását is. A vas hasznosulását ezenkívül segíti a C-vitamin, a folsav, a fruktóz, valamint a savas közeg. A vas felszívódását rontja a C-vitamin hiánya, és jó tudni azt is, hogy például a teákban lévő csersavak, a gabonafélékben lévő fitátok, a sóskában és a spenótban lévő oxalátok oldhatatlan komplexet képeznek a vassal, és nem engedik felszívódni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra