Egyszerű szer az egészséghez

A C-vitamin, vagyis az aszkorbinsav az egészségünk megőrzésének egyik legegyszerűbb, legkönnyebben hozzáférhető, mégis igen hatékony eszköze.

Hiánya a hajósok réme volt

A C-vitaminnak az élelmi anyagokból való kivonását, első előállítását a magyar Szent-Györgyi Albertnek köszönheti a tudomány, aki ezért a felfedezéséért Nobel-díjat kapott. A közhiedelemmel ellentétben nem citromból, hanem paprikából állította elő. A hetekig, hónapokig a nyílt vízen járó, kevés friss zöldséghez jutó régi tengeri hajósok réme volt az érfal-károsodással, bőr-, nyálkahártya-, fogínyvérzéssel jelentkező betegség, a skorbut, amely huzamosabb idő után halállal végződött. Magát az okát, a C-vitamin hiányt nem ismerték ugyan, de a betegségnek a friss élelmiszerek, illetve például a savanyú káposzta rendszeres fogyasztásával a tapasztalatokból okulva elejét tudták venni. Ha skorbut ma már nem is igen fordul elő, a C-vitamin hiányával bármelyikünk találkozhat. Többek között erre is gondolni kell, ha valaki gyenge, beteges, nincs megfelelő ellenálló-képessége, egyik megfázás, fertőzés követi a másikat a szervezetében, és akkor is, ha "rossz passzban van": kedélytelen, rosszkedvű, enervált.

Sejtjeink építőanyaga

A szervezetben zajló számos, létfontosságú folyamathoz szükséges C-vitamin. Így az oxido-reduktív folyamatok, a kollagénfehérjék szintézise, a hormonok szintézise, az immunrendszer működése és a vas- és rézfelszívódás sem nélkülözheti a C-vitamint. Fontos szerepe van a sejtközi kötőanyag termelődésében, valamint a csont és a porcképződésben is. Ezért hiánya esetén lassúbb a sebgyógyulás és a törött csontok összeforradása is. A C-vitamin hiányos táplálkozás fogínyvérzést, nyálkahártya-gyulladást okoz. Hiányát leginkább a tavaszi hónapokban érezzük. Mivel ez a vitamin nem raktározódik el a szervezetben, hanem a felesleg a vizelettel kiürül, így naponta kell gondoskodni a szükséges adag elfogyasztásáról. A megfelelő mennyiségű C-vitamin bevitele különösen fontos a várandós és szoptató anyák esetében, hiszen közvetve az anyai szervezet biztosítja a magzat illetve a csecsemő számára szükséges vitamint is. Bizonyos környezeti hatások, így a stressz, a lázzal járó betegségek, a műtét utáni állapotok, a kemény fizikai munka, az alkoholfogyasztás, dohányzás és a fogamzásgátlók szedése fokozza a szükségletet.

Immunrendszerünk őre

Az aszkorbinsav immunrendszerünk erősítésében fontos szerepet játszik. Erre legjobb példa, hogy C-vitaminhiányos állapot az ún. tavaszi fáradtság is. Ilyenkor a szervezet ellenállóképessége a betegségekkel szemben csökken, könnyebben eléri megfázás (ami valójában az esetek többségében vírusfertőzés), influenza, gyakori panasz a végtag- és izomfájdalom is. A C-vitamin a vírusok, a mikrobák és főleg a szabadgyökök legnagyobb ellensége. A legtöbbet vizsgált a C-vitamin és a rákos betegség kapcsolata. Tény, hogy a daganatos betegeknél kevesebb a C-vitamin mennyisége, mint az egészséges embereknél. A C-vitamin fokozott bevitele elősegíti a gyógyulás folyamatát. A környezeti hatások, a stressz, lázas, esetleg műtét utáni állapotok, a fizikai munka, a dohányzás és a fogamzásgátlók szedése emeli a szükségletet. Talán kevesebben tudják, hogy a megfelelő C-vitamin-bevitel a lelki egészségünkhöz is hozzájárul: hiánya alvászavarokat, depressziót, ideggyengeséget, fáradtságérzetet, koncentráció-, látási zavarokat, mogorvaságot és apátiát idézhet elő.

Miből, hogyan?

A legtöbb C-vitamint egy trópusi gyümölcs, az acerola tartalmazza. Egyetlen cigaretta elszívása 100 mg C-vitamin hatását teheti tönkre! A Magyarországon elérhető friss zöldségek-gyümölcsök közül a legtöbb C-vitamint a friss csipkebogyó tartalmazza (200 mg található 100 grammban), de nagyon gazdag forrása a zöldpaprika, a fekete ribizli is (150 mg). Nyáron a számtalan fajta friss zöldség-gyümölcs mellett igazán nem okozhat gondot a bevitel biztosítása, de télen sem kell nélkülöznünk, hiszen a jól tárolható, télen is hozzáférhető savanyú káposzta, karalábé, vörös- és a kelkáposzta, cékla, narancs és citrom, stb. ilyenkor is ellát a szükséges mennyiséggel. Az élelmiszeripar egyes termékei is dúsítva vannak C-vitaminnal: választhatunk ilyen szörpöt, sajtot, paprika és paradicsomsűrítményeket is. A táplálékaink C-vitamin tartalma függ az elkészítés és a tárolás módjától is. A zöldségek főzése során a bennük lévő vitaminnak körülbelül a negyven százaléka a főzővízben kioldódik, a lebontását elősegítik az oxidációs folyamatok és a levegővel való gyakori érintkezés is. Ezért jobb, ha az alapanyagokat nem daraboljuk túl apróra, főzés közben nem vesszük le a fedőt túl gyakran a fazékról, és a kevergetést sem visszük túlzásba. Legnagyobb vitamintartalma a frissen szedett zöldségféléknek van, a tárolás során veszítenek értékes hatóanyagaikból.

Kinek, mennyire van szüksége?

A C-vitamin szükséglet az adott életkortól, helyzettől is függ. A csecsemő szervezete napi 35 milligrammal "megelégszik", az évek számával viszont nő a szükséglet: a 18-60 év közöttiek napi ajánlott adagja már 60 mg, a hatvan évesnél idősebbek ennél is többet igényelnek. A fentiekben leírtak szerint bizonyos állapotok jelentősen növelik a bevitel mennyiségét: várandós, szoptatós kismamák 80-90 mg-ot mindenképpen fogyasszanak naponta. A nehéz fizikai munka és a stressz 100-120 mg-ra emeli a kívánatos napi adagot, a dohányosok számára pedig az egészségük védelmében 150-175 mg az ajánlott mennyiség. Mivel az aszkorbinsav vízben oldódik, így nem lehet túladagolni, a felesleges mennyiség a vizelettel kiürül. A daganatellenes, immunerősítő hatásában bízva azonban sokan szednek extra adag, napi 1000 mg vagy afeletti mennyiségű C-vitamint is. Ilyen adag rendszeres bevitele azonban mégiscsak jár kockázattal, hiszen vesekövet okozhat, vagy kis kristályok formájában a szövetekben is lerakódhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra