Hírlevelek
Regisztráció

Fókuszban

Csípős barátunk: a csalán

Csípős barátunk: a csalán

Igyuk, együk - érdemes!

2012.05.26.

Felhívjuk figyelmét, hogy ez a cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, ezért elképzelhető, hogy nem minden adata pontos. Kérjük, az Ön számára kiemelten fontos információkat szükség szerint ellenőrizze!

Joggal feltételezhetjük, hogy olyan növényről van szó, melyet mindenki ismer, ha másért nem, valamilyen kellemetlen élmény okán - a jellegzetes csípésen kívül azonban sok egyéb, meglehetősen hasznos tulajdonsága is van!

A csípős tulajdonság az úgynevezett csalánszőrök sajátosságai miatt van. Ezeknek a növény levelein elhelyezkedő szőröknek a fala mész-, csúcsi része kovatartalmú, s bőrrel való érintkezésre működésbe lép a fecskendőmechanizmus. Ennek nyomán a csalánszőrben lévő ingerlő, égető fájdalmat okozó anyagok (acetil-kolin, hisztamin, hangyasav) a bőrbe hatolnak, s kellemetlen égető, viszkető, fájó tüneteket okoznak.

Mit tehetünk, ha mégis "összetűzésbe" kerültünk a csalánnal? A megoldást szintén a növényvilág adhatja, mert a csaláncsípés legjobb ellenszere a sóska levelével való bedörzsölés, sóskafajok pedig szinte mindenütt élnek.

A kellemetlen hatások mellett a csalán nemcsak a legközönségesebb gyomfajaink egyike, hanem ősidők óta ismert, és sokoldalúan alkalmazott gyógynövény is. A csalán (tudományos néven Urtica dioica) a csalánfélék családjába tartozó, általában kétlaki (azaz külön porzós és külön termős egyedekkel rendelkező) évelő faj. Szára el nem ágazó, négyélű. Levelei keresztben átellenes állásúak, szíves-tojásdadok, vagy lándzsásak, a levél éle durván fűrészes. Leveleit és szárait a speciális csalánszőrök mellett még serteszőrök is borítják. Virágai egyszerűek, kicsik, a virágtakarót zöld lepellevelek alkotják. Virágzására májustól októberig számíthatunk, a termősek egymagvú, sárgás, ún. makkocskák. A csalán Eurázsia növényzetében szinte mindenütt jelen van, a hazai flóra egyik legközönségesebb, főleg a nedvesebb területeken, erdei vágásokban, parlagokon, utak mentén fordul elő. Jelenléte egyben jelzésértékű is, mert a nitrogénben viszonylag dús talajt kedveli.
A növény és az ember kapcsolatának múltjára régészeti leletek is utalnak, ugyanis bronzkori sírokból csalánból készült halotti leplek maradványai kerültek elő. A történelemkönyvek őrzik azt a tényt is, hogy a csalánszövetet - pótlandó az értékesebb anyagból készült szöveteket - az első világháború idején a központi hatalmak katonáinak egyenruhájához is felhasználták. A görög időkben már feljegyzett gyógynövényként ismert, hiszen külsőleg kígyóharapás és skorpiócsípések, belsőleg pedig egyes mérgezések gyógyítására használták. A melegebb égtájról származó római légiósok a hidegebb, északi tájakon csalánlevelekkel ostorozták magukat (ezt a módszert nevezték urtikációnak), a sorozatos csaláncsípésektől a bőr valóban fel is melegedett. Az urtikáció a későbbiekben már különböző ízületi és köszvényes tünetek enyhítésére szolgáló eljárás lett.
Mit tudunk ma a csalán hatásairól, igazolható hatóanyagairól? Gyógyhatásról elsősorban a növény levele ismert, ez tehát a legfontosabb drog. A levelek igen gazdagok színanyagokban (klorofillokban, karotinoidokban), vitaminokban (főként B-, C- és K-vitaminokban), flavonoidokban (kvercetin), triterpénekben, ugyanakkor fehérje- és ásványianyag-tartalmuk sem jelentéktelen. Figyelemreméltó az a tény is, hogy egyes állatfajok (pl. a kacsák) számára az összevágott fiatal csalán igen kedvelt tavaszi csemege.
A XII. században élt svájci Szent Hildegard - akinek sok feljegyzése, "gyógynövényreceptje" maradt fenn - a főtt csalánt bénulásos tünetek kezelésére alkalmazta. A csalán boros kivonatát tüdőpanaszok enyhítésére használta, mindig reggeli után fogyasztva. Melius Juhász Péter (1578) feljegyzése szerint a csalánt kólikában, székrekedéskor, sebek fertőtlenítésre, vesetisztítóként használták.

Ma elsősorban a csalánlevelek vizelethajtó hatását tartjuk számon, s ha az orvos másként nem rendeli, napi három-négy alkalommal fogyaszthatunk egy-egy csésze frissen készült teát. Ehhez általában három-négy teáskanál porított drogot adjunk másfél deci forró vízhez, majd 10 perc állás után fogyaszthatjuk. Forgalmaznak csalánlevél-tartalmú gyógyhatású készítményt is, melyet elsősorban tavaszi, kúraszerűen történő alkalmazásra szántak. Ekkor a vízhajtó és anyagcsere-fokozó hatás a szervezet tavaszi megújulását igen kedvezően segítheti, a tavaszi fáradtság ellen szintén jó hatású. Ugyanilyen készítmény alkalmas lehet reumás és köszvényes megbetegedések kiegészítő kezelésére. A csalánkezelés vagy a kúra kerülendő terhes nőknél, szoptató anyáknál, még akkor is, ha egyes feljegyzések szerint a tejelválasztás serkentésére is alkalmaztak valamikor csalánkúrát.

A nemrég végzett felmérések szerint pl. egyes mediterrán országokban kiterjedten alkalmazzák magas vérnyomás vagy/és cukorbetegség tüneteinek enyhítésére is. Tudományos vizsgálatok utalnak arra is, hogy a csalán egyes komponensei lassítják a prosztata megnagyobbodását, pontosabban a hatás több komponensű, kedvezően befolyásolja a hormonanyagcserét, továbbá kimutatható bizonyos immunserkentő és gyulladáscsökkentő hatás is.
Újabban - s nagyon helyesen - levélzöldségként is alkalmazzák, hiszen éppen a tavaszi, vitaminhiányos időszakban segíthet a szervezet ellátásában, ráadásul a csalánleves vagy éppen a csalánfőzelék, a párolt csalán új színnel gazdagíthatja étrendünket.

Kapcsolódó hasznos cikkeink és szolgáltatásaink

A témában feltett olvasói kérdések

Hasznos gyógynövények


Hozzászólások


Támogatóink ajánlatai

Receptkeresés


Szponzorált hirdetések