Paleodiéta: tévhiten alapszik!

A paleodiéta egyre népszerűbb. A hívei biztosan nem veszik jó néven, hogy szakértők szerint nem sok alapja van: őseink mindent megettek, amit csak találtak, és nem éltek túl hosszú életet.

Őseinknek valószínűleg nem sok idejük és kedvük volt szigorú étrendet tartani: azt ették, amit találtak, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy annyi kalóriát fogyasszanak, ami biztosította a túlélésüke – mondják a szakértők. A kései leszármazottak paleoőrülete, amely szerint „csak azt együk, amit a kőkorszaki ősember evett, mert ő aztán egészségesen élt”, teljes tévedésen alapul, semmi komoly alapja nincs – írja a Daily Mail megkérdezett szakértőkre hivatkozva.

Egy nemrégiben készült amerikai felmérés szerint a négy legnépszerűbb fogyókúra hosszú távú jótékony hatása nem bizonyítható klinikai vizsgálatok alapján. A kutatás tanulságait itt olvashatja! Őseink életkilátásai egyáltalán nem voltak olyan jók, mint amilyen a miénk. Jóval rövidebb életük volt, mint nekünk, éppen ezért érdemes számításba venni egy speciális étrend hosszabb távú hatásait is – figyelmeztetnek a szakértők. Szerintük őseink inkább a malacokra vagy a medvékre hasonlítottak táplálkozásukat illetően: minden ehetőt megettek, hogy be tudják vinni a túléléshez szükséges mennyiségű kalóriát. Mézes krémest tehát nem elvi megfontolásból nem ettek, hanem egészen egyszerűen azért, mert az nem nőtt a fákon, és a földről sem lehetett fölszedni. Ha azonban találtak volna ilyesmit, biztosan megették volna.

Vajon a hamburgert megvetették volna?

Őseink táplálkozása attól is függött, hogy milyen területen éltek: az északi, hidegebb területeken élők szinte kizárólag húst ettek, míg a melegebb, egyenlítői vidékeken inkább zöldséget és gyümölcsöket. Egy új kutatás arra is rámutat, hogy a kőkorszak ideje alatt is változott őseink táplálkozása; egy dolog azonban biztosnak tűnik: sokkal több mindent ettek meg, mint mi. „Az emberi evolúció során a diétákra viszonylag kevés időt fordítottunk” – jegyzi meg Dr. Ken Sayers, a georgia-i állami egyetem kutatója.

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy valójában mit ehettek kőkorszaki őseink, rengeteg tényezőt kell figyelembe vennünk. Meg kell vizsgálni, hol éltek, milyen szokásaik voltak, az élőhelyükön milyen táplálékforrások álltak rendelkezésre, és azok milyen tápértékűek voltak, illetve mennyi időbe és energiába került a megszerzésük.

A népszerű diéták legrosszabbika: a paleo

A brit dietetikai társaság szerint népszerűsége ellenére a paleodiéta nem a legjobb módja a fogyásnak. Valójában az éves listáján a szervezet az utolsó helyre értékelte a paleoétrendet annak ellenére is, hogy sok gazdag celeb népszerűsíti a „modern táplálékok” kerülésének gondolatát. A paleo szerint tehát kerülni kell a kenyérféléket, a tésztaféléket, a gabonaféléket és a tejtermékeket is.

Dr. Sayers tanulmányában az emberi evolúció történetét tekinti át 6–1,6 millió évvel ezelőttig, amelybe beleesik a paleolit korszak is, ami 2,6 millió évvel ezelőttől kb. 10 000 évvel ezelőttig tartott. A tanulmányban anatómiai, környezeti, kémiai és táplálkozási szempontokat is figyelembe vett. Hangsúlyozza azt is, hogy az akkori étrend rekonstruáláshoz azt is föl kell térképezni, hogy őseink milyen mozgásokat végeztek, és milyen kognitív képességeik voltak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra