Kevésbé kövéreknél hatásosabb a gyomorszűkítés

Azok a betegek, akik 35 alatti testtömegindexszel érkeznek a súlycsökkentő műtétre, nagyobb eséllyel szabadulnak meg a cukorbetegségtől, és őrzik meg sokáig ideális formájukat, mint azok, akik ennél jobban el vannak hízva.

A közel ezer ember bevonásával készült vizsgálat megállapította, hogy a mérsékelten túlsúlyos betegek mindegyike kigyógyult a 2-es típusú diabéteszből a műtétet követően, míg a súlyosan elhízottak körében ez az arány mindössze 75 százalék volt.

"Kimondhatjuk, hogy minél kevésbé kövér valaki a gyomorszűkítő műtét időpontjában, annál nagyobb lesz az eljárás sikere. Éppen ezért nem érdemes a végsőkig halogatni a beavatkozást" - mondta a kutatócsoport tagja, Dr. John Morton, a Stanfordi Egyetemi Kórház sebészeti osztályának vezetője, majd hozzátette: "A 25 és 35 közötti testtömegindex (BMI) még nem jelent komoly túlsúlyt, ám már ez a tartomány is rejt veszélyeket magában, mint például a cukorbetegség kialakulásának esélyét."

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet a 35 feletti BMI-vel rendelkezőknek, és az elhízással kapcsolatos betegségekben - mint a magas vérnyomás, a 2-es típusú diabétesz vagy az alvás közbeni légzéskimaradás - szenvedőknek ajánlja feltétlenül a gyomorszűkítő műtétet. Ugyanakkor 40 feletti érték esetében már egyáltalán nem biztos, hogy a beavatkozás hatására megszűnnek a problémák.

A BMI ideális értéke maximum 25 - ez azt jelenti, hogy egy 162 centiméteres nő legfeljebb 63 kilogrammot nyomhat. Ha ugyanez a hölgy eléri a 90 kilogrammot, BMI-je 35 lesz, ha pedig a 135 kilogrammot, ez az érték 52-re nő, ami már rendkívül kóros elhízásnak számít. Éppen ezért fontos, hogy az érintettek mihamarabb szakszerű segítségben részesüljenek.

A 2004 és 2010 közti vizsgálatba bevontak eredményei alapján a kutatók arra jutottak, hogy a kevésbé túlsúlyosak nemcsak több kilótól szabadultak meg a műtétet követően, hanem az általános egészségi állapotuk is sokkal jobb lett. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gyomorszűkítő operációnak is vannak mellékhatásai. Időnként komoly gyulladások vagy belső vérzés lép fel, vérrögök alakulhatnak ki, ezer beavatkozásból egy pedig halállal végződik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra