Így tud lefogyni!

Rendszeresen el kell számolni az eredményekkel ahhoz, hogy valaki sikeresen csökkentse a súlyát, majd később képes legyen megtartani is azt - derült ki egy többféle terület tudósait egyesítő csapat kutatásából.

Azok a fogyókúrázók voltak a legsikeresebbek, akik havonta jártak tanácsadásra - vonták le a végső következtetést a szakemberek.

"A súlyproblémákat orvosilag kezelő programban a kezelési tervet a személyes kapcsolatra építjük. A betegek szorosan együttműködnek a csapatunkkal, hogy lefogyjanak és edzettebbek legyenek" - mondta Edward Zbella, igazgató főorvos. A program egy orvosilag felügyelt fogyókúra, mellyel a betegek 2-5 kg-ot fogyhatnak az első héten, az első hónapban pedig akár 10 kg-ot is.

A program harmadik, és egyben befejező része a "hosszú távú megtartás", melynek keretében a betegek kéthetente vagy havonta visszatérnek négyszemközti konzultációra. Megmérik a súlyukat és kiszámolják a testzsír-indexüket, ellenőrzik a vérnyomásukat, javaslatot kapnak a táplálkozásra és a testedzésre, amennyiben szükséges, táplálék-kiegészítőket is kapnak.

"Azt tapasztaltuk, hogy orvosi felügyelet mellett nem csak lefogyni képesek a betegek, de a súlyukat is tartani tudják később. A csapatunk egészséges szokásrendszer kialakítására törekszik" - mondta Dr. Zbella.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra