Hogy lehet könnyen fogyni?

Gyakorlott fogyókúrázók szerint a cím önmagában ellentmondás: fogyni csak nehezen, kínlódás árán lehet. Tényleg így van? Nézzük át együtt, mi szükséges egy sikeres, tartós fogyókúrához! Ha körültekintően lát hozzá, szenvedés nélkül érhet el eredményeket.

Fogyi-forgatókönyv

Mi is volt az eddigi forgatókönyv? Elhatároztuk, hogy leadunk x kilót. Kinéztünk egy hatékonynak mondott fogyókúrás receptet, számoltuk a kalóriákat, rágcsáltuk a sárgarépát, utálkozva kanalaztuk a káposztalevest, néztük az órát, hogy meddig ehetünk vagy meddig nem... Úgy tűnt, tényleg megtettünk minden tőlünk telhetőt. A mérleg meg valóban, hétről hétre egyre kevesebbet mutatott, előkerülhettek évekkel ezelőtt használt, aztán "kinőtt" farmerok, sőt, először restelkedve, de újra strandra is kimerészkedtünk.

Aztán, pár hét elteltével úgy gondoltuk, hogy eleget szenvedtünk már, frissek vagyunk, karcsúak (na, jó: karcsúbbak), így lassan visszatérhetünk a normál hétköznapokhoz. Igazán megérdemeljük, hogy a barátaink grillező partiján már ehessünk is a finomságokból, nem is beszélve arról a jó kis budai cukrászdáról, ahol olyan régen fagyiztunk utoljára. Így is történt, csak éppen néhány hét múlva valahogy alattomosan visszalopakodtak a kínnal leadott kilók, ugyanúgy vissza kellett térni a gumírozott derekú nadrágokhoz. "Jojó-effektus" - mondtuk okosan, és kezdtünk tájékozódni valami újabb, még csalhatatlanabb fogyis recept után. De mit rontottunk el?

De mit rontottunk el?
De mit rontottunk el?

Javítsunk az életünkön!

A sokak által rendre elkövetett tévedés a lényeget érinti. Már magában a fogyókúra megnevezésben is benne van a két legfontosabb hiba: azt hisszük, hogy a lényeg a fogyás, a súlycsökkentés, és úgy gondoljuk, hogy ennek kúraszerűen kell történnie. Így érthető, hogy a legeredményesebb fogyókúra is "bedől", amint egy átmeneti odafigyelés, egészségesebb életmód után visszatérünk az eredeti életvitelünkhöz. Nem a súlycsökkentés a legfontosabb (bár, ha okosan csináljuk, együtt jár vele) hanem az, hogy változtassunk, javítsunk az életünkön! Az életmód-változtatás első lépése, hogy végiggondoljuk, min kell változtatnunk, melyek azok a szokásaink, beidegződéseink, amelyek az egészségünk ellen hatnak, például, amelyek megakadályozzák a tartós, sikeres súlykorrekciót.

Az alaprecept nagyon egyszerű: egészséges táplálkozás, megfelelő mozgás, elegendő feszültségoldás, szükség esetén orvosi segítség - ezek azok a pillérek, amelyekre jó közérzetünk épülhet. Ezek nélkül a leghatékonyabb fogyókúra sem működhet. Nézzük sorra!

Kell egy kis energia - de mennyi?

Tudta-e? Egy 80 kg-os férfi alapanyagcseréje 900+10x80, azaz 1700 kcal. Ha ülő életmódot folytat, akkor 1700x1,2, vagyis 2040 kcal az energiaigénye. Ha nehéz fizikai munkát végez, akkor 1700x1,8, vagyis 3060 kcal. A helyes táplálkozás alapja, hogy az energiabevitelünk ne haladja meg azt a mennyiséget, amelyre a szervezetünknek szüksége van. A szükséglet pedig attól függ, milyen munkát végez, vagyis aszerint kell változtatni rajta, milyen éppen a fizikai aktivitásunk, milyen az életvitelünk. A kocsink is kevesebbet fogyaszt sík terepen negyvennel gurulva, mint120-as tempó mellett, vagy éppen mikor hegymenetben, megterhelve kapaszkodik.

Testünk a feleslegesen bevitt táplálékokat zsírrá alakítja és tartalékolja. Ez nagyon jó volt akkor, amikor fel kellett készülni táplálékhiányos időszakokra (éhínségek, rossz vadászatok), manapság azonban nincs szükség erre. Ráadásul a modern ember egyre többet eszik, és egyre kevesebbet mozog, vagyis a súlyfölösleghez egyenes út vezet. Energia-háztartásunk akkor van rendben, akkor nem kerül sor zsírraktárak kialakítására (hízásra), ha a bevitel nem haladja meg a szükségletet. Ha pedig a táplálkozásunk energiatartalmát csökkentjük, a szervezet elkezdi felhasználni a felesleget.

Ezzel azonban vigyázni kell, mert túl radikális megvonás, éhezés esetén a szervezet oly módon is "riadót fúj", hogy lelassítja az energiafelhasználást. Ez a változás pedig a normális étrendre való visszaállás után is megmarad, utána már az elegendő bevitel is soknak számít, tehát újrakezdődik a raktározás, bekövetkezik a visszahízás. Sokkal megbízhatóbb, eredményesebb tehát, ha a megfelelő bevitel mellett a mérleg másik oldalánál is változtatunk, fokozott aktivitással, mozgással megnöveljük az energia felhasználást is.

Napi kalóriaszükséglet = nyugalmi alapanyagcsere + a mozgás energiaszükséglete. A nyugalmi alapanyagcsere férfiak esetében 900+10x testsúly kg, nőknél 700+7x testsúly kg. Az elvégzett mozgás szerint ezt az értéket szorozzuk meg ülő életmód esetén 1,2-vel, közepesen aktív életmód esetén 1,4-el, nehéz fizikai tevékenységnél 1,8-al. Ez adja meg az energiaszükségletet kilokalóriában.

Táplálékpiramis

Kiszámoltuk hát, hogy mekkora kalóriabevitelre van szükségünk naponta. Természetesen nem mindegy, miből fedezzük, mit eszünk. Előfordulhat, hogy úgy érezzük, nem is ettünk ma még, csak a kocsiban elnassolt kis szelet csoki, egy futtában bekapott pogácsa, a büfében felhajtott kóla "van bennünk". Pedig ezeknek az észre sem vett ételeknek az össz-kalóriaértéke adott esetben tartalmazhatja az egész napra engedélyezett mennyiséget. Ha ehelyett kényelmesen leülünk reggelizni, és mondjuk eszünk egy szelet teljes kiőrlésű kenyeret, körözött túróval vagy egy lágy tojással, pár szelet zöldpaprikával, és elkanalazunk hozzá két dl kefirt, akkor tökéletesen jóllakottnak érezhetjük magunkat, noha csak ugyanannyi kalóriát fogyasztottunk.

Az egészséges étrend kialakítása nem feltétlenül jelenti az eddig megszokott ételeink teljes elhagyását, nincsenek "kötelező" vagy tiltandó táplálékok, hanem az ételek minősége, mennyisége, az elkészítés és elfogyasztás módja és gyakorisága, a tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya és a táplálék energiatartalma szabja meg, hogy étrendünk mennyire szolgálja egészségünket. A táplálékpiramis szemlélteti a táplálékok megfelelő arányát, az ajánlott élelmiszerek biztosítják a változatos étkezést. A piramis alján helyezkednek el azok az élelmiszerek, melyekből a legnagyobb mennyiség javasolt, a csúcsán azok, melyekből csak kis mennyiséget javasolt fogyasztani.

A naponta fogyasztandó ételmennyiséget egységekben adja meg a piramis. Ez persze függ az életkorunktól, a testsúlyunktól, a munkavégzéstől, a sporttevékenységtől, vagyis az életmódunktól. Ezért a különböző ételcsoportoknál egy kisebb és egy nagyobb szám jelzi az ajánlott egységek számát A kisebb szám a kisgyermekekre és az idősekre vonatkozik, a nagyobb szám a serdülőkorúakra, a nehéz fizikai munkát végzőkre, a várandós és a szoptató anyákra. A legtöbb felnőtt részére a naponta ajánlott mennyiség e két szám között helyezkedik el. A piramisban megadott mennyiségek elfogyasztása segít a testsúlyt állandó szinten tartani. Testsúlycsökkentéshez az adagok mérséklésére van szükség.

Szomjoltók

A folyadékbevitelre ugyancsak oda kell figyelni. A bőséges folyadékfogyasztás az egészséges táplálkozás része, minimum 1,5, de inkább 2, 2,5 liter folyadékra van szüksége egy felnőtt szervezetnek. Ha ez nincs, felborulhat a folyadék- és ásványi anyag-háztartásunk, rossz közérzet, fejfájás, szédülés stb. jelzi, hogy valami nincs rendjén. Természetesen a naponta ajánlott kalóriamennyiségbe beleszámít a folyadékok energiatartalma is. A cukros tea, az édes szörpök, üdítők sok felesleges kalóriát tartalmaznak.

Szomjoltásra tehát leginkább az ásvány- vagy a csapvíz, a kalóriát nem tartalmazó édesítéssel készült tea, gyümölcslé ajánlható. Az alkoholos italok nemcsak a szervezet méregtelenítő rendszerét terhelik egészségtelen módon, hanem nagy mennyiségű energiát tartalmaznak, így mindenképpen érdemes kerülni ezeket, de a testsúlycsökkentő diéta során mindenképpen.

Ne hagyja berozsdásodni izmait!

A modern életmód legnagyobb csapdája a kényelem, ahogy már szinte minden elképzelhető mozgással járó munkát, háztartási, ház körüli, munkahelyi tevékenységet gépek könnyítenek meg számunkra, és az időnk nagy része ülő tevékenységgel telik. Persze, ez nem azt jelenti, hogy álljunk oda újra a teknő mellé, de egészségünk érdekében bizony körül kell nézni, hogyan aktivizálhatnánk jobban magunkat. Ha csak egy-két megállónyi távolságban akad dolgunk, menjünk gyalog. Ha nem extrém magasságban van a lakásunk vagy a munkahelyünk, a lift helyett vegyük igénybe újra a lépcsőt. Kutyatartók a megmondhatói, hogy kutyájuk egészséges ösztönei, mozgásigénye, játékossága mennyit segíthet abban, hogy a gazdi is többet mozogjon, egészségesebben éljen. A mozgás nem feltétlenül a méregdrága edzőtermeket, a személyi edző igénybevételét jelenti, legtöbbször még csak különleges felszerelés sem kell hozzá. De megéri!

A fizikai aktivitásnak különleges előnyei vannak: javítja a szervezet általános, keringési és légzési állapotát, csökkenti a vérnyomást, javítja csontjaink, izmaink, ízületeink állapotát. A mozgás elősegíti a testsúlycsökkenést is, a zsírtartalékok elégetésével. Az intenzív mozgás emeli az alapanyagcserét, hatása akár 2-3 napig is fennállhat. Ez azt jelenti, hogy akkor is több energiát 'égetünk' el, amikor éppen nem mozgunk. Ha csak étrendi megszorításokkal próbáljuk a súlyunkat csökkenteni, akkor az alapanyagcserénk alacsonyabb lesz, és a fogyás esetleg meg is áll. Már a heti háromszori torna is elég ahhoz, hogy alapanyagcserénk ne csökkenjen és a testsúly csökkenése folytatódjon. A mozgás segítséget nyújt az étvágy kontrollálásában. A mozgás csökkenti a stresszt, így a stressz miatti fokozott evést is. Jó alvást biztosít.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra