Gyalogolni jó és egészséges

Aki az Amerikai Egyesült Államokban tömegközlekedéssel utazik, átlagosan 8,3 perccel többet gyalogol - azaz kb. 25,7-39 kilokalóriával többet éget el -, mint az autósok. Az amerikai tanulmányt a betegségek megelőzésével foglalkozó szakfolyóirat, a Preventive Medicine közölte.

Ha naponta minden amerikai 100 kilokalóriával többet égetne el mozgás közben, ez az amerikai kutatók számításai szerint a népesség 90 százalékában megállítaná az elhízás járványos növekedését.

Az átlagos amerikai minden nap beül az autójába, elhajt a munkahelyére, ahol manapság csak a számítógép előtt ül, aztán hazautazik és leül a tv-készülék elé. Pedig Ryan D. Edwards, a New York-i Egyetem kutatója szerint, ha mindenki többet gyalogolna, a súlytöbblet, kövérség orvosi költségeinek megtakarításával átlagosan 5500 dollárral lenne vagyonosabb.

Edwards áttekinti a kérdés jelen szakirodalmát is. Idézi egy nagy felmérés, az US National Household Survey adatait, amelyek 2001-ben arról tanúskodtak, hogy azok, akik naponta elsétáltak a legközelebbi buszmegállóhoz vagy földalatti-állomáshoz, aztán hazafelé is gyalogosan igyekeztek, naponta átlag legalább 19 percet töltöttek a mozgással, sőt ezek egyharmada többet is járt az egészség megőrzése érdekében ajánlott harminc percnél.

Egy másik tanulmány tavaly kimutatta, hogy azok a városlakók, akik New York földalatti- vagy vonatközlekedését vették igénybe, naponta 9500 lépést tettek meg, ez csaknem 20-30 százalékkal több volt, mint amennyit az autóval utazók gyalogoltak. Azt pedig Atlantában mérték, hogy a helybéliek testtömegindexe annál nagyobb volt, minél több időt töltöttek az autóban és kevesebb, ha többet gyalogoltak.

A kérdéssel foglalkozó szakemberek 2007-ben állapították meg, hogy a New York körüli lakónegyedekben az ott élők testsúlya fordítottan arányos azzal, hogy milyen sűrűn vannak abban a városrészben a tömegközlekedés megállói: ahol nagyobb a megállók közötti távolság, ott a környék lakóinak testsúlya kisebb.

Edwards kiemeli, hogy a több testmozgás a jobb egészség biztosítása, illetve a kövérséggel összefüggésbe hozható betegségek kezelési költségeinek megtakarítása útján a mostani dollárérték szerint jelentene személyenként 5500 dollárnyi gazdagodást. Összehasonlítja ezt a nyereséget azzal, hogy a jelenlegi számítások szerint, ha valaki abbahagyja a dohányzást, legalább 7600-12000 dollárt takaríthat meg - csak az orvosi költségeken.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra