Fogyókúrás tanácsok, amiket felejtsünk el 40 felett

Fontos tudni, hogy az életkorunkkal együtt a testünk működése is változik. Hiába szeretnénk fittek és egészségesek maradni, ha nem vesszük figyelembe, hogy azok a fogyókúrás tanácsok, amelyek a húszas és harmincas éveinkben beváltak, a negyvenes éveinkben már nem működnek.

A Prevention gyűjtése alapján megmutatjuk, mire figyeljünk, ha 40 felett fogyni szeretnénk.

Ne mérjük a súlyunkat minden nap

Bár tanulmányok igazolják, hogy vannak olyan emberek, akiknek segít a testsúlyukat kordában tartani, ha minden nap ráállnak a mérlegre, ez a szokás negyven éves kor felett frusztráló lehet. A testben zajló hormonális változások miatt ugyanis időről időre folyadékot tarthat vissza a szervezet, ami miatt a súlyunk akár naponta változhat. Éppen ezért hetente csak egyszer méredzkedjünk, nagyjából ugyanabban az időpontban, ha a valós súlyunkról szeretnénk információt.

fogyókúra, étkezés, mozgás
A koplalás nem jó megoldás! Fotó: Getty Images

Ne eddzük túl magunkat

Ha kicsit többet ettünk, ne próbáljuk meg extra edzéssel „kiradírozni” a bevitt többletkalóriát, mert ebben a korban ez már nem olyan egyszerű – sokkal keményebben kell érte dolgozni, mint fiatalabb korunkban, viszont a túledzés egyáltalán nem tesz jót a testünknek. A legjobb, ha figyelünk rá, hogy édességből inkább kisebb adagokat fogyasszunk, ha nagyon megkívánjuk.

Ne koplaljunk, hogy fogyjunk

Ha kihagyunk egy-két étkezést, azzal csak azt érjük el, hogy tovább lassítjuk a természetes folyamatok miatt egyébként is lassuló anyagcserénket. Ráadásul negyven felett hajlamosabbak vagyunk arra is, hogy ha napközben nem ettünk eleget, akkor este cukrosabb vagy zsírosabb ételeket kívánjunk meg, hogy pótoljuk a hiányzó energiát. Figyeljünk arra, hogy napközben együnk többet, este pedig kevesebbet, mert az anyagcserénk ilyenkor a leglassabb.

A dietetikus is megerősíti , 40 éves kor felett a helyesen összeállított étrend hasznosabb, mint a koplalás.

Ne igyunk minden nap alkoholt

Bár sok helyen olvasható, hogy naponta egy kevés vörösbor például még jót is tehet, ebben a korban már különösen fontos, hogy ne fogyasszunk alkoholt minden nap. Nemcsak azért, mert a rendszeres alkoholizálás bizonyítottan növeli több rákfajta kialakulásának kockázatát , hanem azért sem, mert sok benne az „üres” kalória. Az italozást tartogassuk ünnepi alkalmakra, és akkor is legyünk mértékletesek, egyébként pedig inkább igyunk teákat, cukormentes gyümölcsleveket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra