Fogyjon szójafehérjével!

A tejsavó, a kazein és a szójafehérje fogyasztása elősegíti a súlykontrollt – ezt állapították meg a Nestlé kutatói.

Az ok nem pusztán az, hogy több energiába kerül megemészteni őket, mint a szénhidrátot, hanem az étkezés utáni teltségérzetre is kedvezőbb a hatásuk.

A kutatók arra keresték a választ, hogy a fehérjetípusokon belül mutatkoznak-e különbségek a súlykontroll tekintetében; ehhez három különböző fehérjét – tejsavó, kazein, szójafehérje – vizsgáltak.

A vizsgálat során egészséges felnőttek négy csoportja különböző összetételű, de egyenlő kalóriatartalmú ételt kapott. Az első három csoport étkezése 50 százalék fehérjét, 40 százalék szénhidrátot és 10 százalék zsírt tartalmazott; az 50 százalék fehérjetartalom az első csoportban tejsavóból, a másodikban kazeinből, a harmadikban pedig szójafehérjéből állt. A negyedik csoport étele 95 százalékban szénhidráttartalmú volt. Az egyes étkezések előtt és után a kutatók kiemelten vizsgálták az emésztéshez szükséges energiaráfordítást és az étvágyérzetet.

Az eredmények alátámasztották, hogy a szervezet több energiát használ fel az emésztéshez a fehérjében gazdag ételek elfogyasztásakor, mint a szénhidrátban gazdagok esetében. A legtöbb energiát a vizsgált fehérjék közül a szervezet a tejsavó megemésztéshez és lebontásához (14,4 százalék) használta fel, ezt követte a kazein (12 százalék), majd a szójafehérje (11,6 százalék).

A fehérjék emésztése másképp hat a szervezetünkre, mint a zsíroké vagy szénhidrátoké, mert fogyasztásuk a vércukorszintet nem emeli meg, így fontos szerepük van a szénhidrát-zsíranyagcsere szabályozásában és a megfelelő testtömeg megtartásában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra