Fogyás a zsírégető zsírszövet segítségével

Alapvető sejtfejlődési folyamatokat lehet jobban megérteni a brit és amerikai tudósok együttműködésével végzett svédországi kutatás nyomán, melyben először sikerült kimutatni, hogy a már régóta ismert barna és fehér zsírszövet sejtjeinek zsírráfejlődésében különbségek mutatkoznak - hivatkozik az eredmények jelentőségére dr. Barbara Cannon, a Stockholm-i Wenner-Gren intézetvezetője.

Az emberben és az emlősökben kétfajta - fehér és a barna -zsírszövet létezik. Az előbbit nevezi a köznyelv hájnak, és általában erről szokás azt gondolni, hogy egyeseknél (főleg hastájékon) túl sok van belőle. Az utóbbi: a barna zsírszövetfeladata a zsír égetése, hogy az így felszabaduló energia fenntartsa a testhőmérsékletet, vagy a túl nagy energia felvételekor biztosítsa a hőháztartás egyensúlyát.

Korábban a belgyógyász szakemberek körében kétféle álláspontlétezett. Az egyik nézet szerint, esetleges, hogy a zsírsejtekkel a fejlődés során mi történik, hogy fehér vagy barna zsírszövet fejlődik-e belőlük. A másik tudományos álláspont szerint, amelyet a mostani vizsgálat megerősített, előre meghatározott, hogy egy-egy zsírsejttel mi történik. A kutatók számára azonban meglepetést az okozott, hogy most úgy találták, a későbbi barna zsírszövet sejtjei nagyon fiatal korukban erősen hasonlítanak a fiatal izomsejtekre - mondta dr. Cannon élettan professzor.

A felfedezés magyarázattal szolgál a barna és a fehér zsírt kezdetektől fogva elkülönítő tulajdonságra, nevezetesen arra, hogy a barna zsírszövetnek megvan az energiát felhasználó képessége, ami alapvetően az izomsejteket jellemzi, működésük közben. Az eredmények felcsillantják a reményt, hogy a fiatal zsírsejteket majd befolyásolni lehet, hogy milyen irányba fejlődjenek. Ha az inaktív barna zsírsejteket stimulálni lehet, hogy zsírégető, működő sejtekké váljanak, lehetségessé válhat segítségével fogyasztani - véli dr. Barbara Cannon.

Eddig úgy gondolták a szakemberek, hogy átlagos helyzetben a felnőtt emberben nincs túl sok barna zsírszövet, ám az újmódszerekkel végzett vizsgálatok nyomán ez a nézet kezd megváltozni,olvasható a svéd intézet honlapján.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra