Fehérjével lehet leszokni a nassolásról

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Ha valakinek túl kevés fehérjét tartalmaz az étrendje, éhes marad, és könnyebben nyúl hizlaló rágcsálnivalók után - derül ki egy nemzetközi tanulmányból.

Ha valaki többet eszik az olyan élelmiszerekből, mint például a hús, a hal, a tojás és a diófélék, megelőzheti azt, hogy havonta egy kilót felszedjen. A kutatók kimutatták, hogy azok, akiknek étrendje 10 százalék proteint tartalmaz, összesen 260 kalóriával többet fogyasztanak naponta, mint azok az emberek, akiknek étrendje 15 százalék fehérjét tartalmaz. Ráadásul nemcsak többet esznek, hanem az extra kalóriák 70 százalékát az étkezések közötti nassolás útján viszik be a szervezetükbe.

A Cambridge-i és a Sydney-i Egyetem kutatói 22 egészséges testsúlyú önkéntest kértek fel arra, hogy lakjanak és étkezzenek egy kutatóközpontban. A kísérlet során használt élelmiszerek egyformán néztek ki, a fehérjetartalmuk azonban eltért. A zsírtartalom általánosan 30 százalék volt, a szénhidrát mennyisége 45, 50 és 60 százalék között váltakozott. A résztvevők ugyanannyit mozogtak, és ugyanazokat az unaloműző tevékenységeket folytatták.

Az eredmények azt mutatták, hogy az embernek különösen nagy étvágya van a fehérjére, és amikor az étrend fehérjearánya alacsony, akkor az túlzott energiabevitelhez vezethet. A PLoS One legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint a gyakorlatban az étrend 15 százalékos fehérjetartalma elegendő ahhoz, hogy megelőzhessük a túlevést, és elősegítsük a fogyást.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32894

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+9, +14 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag