Elhízás: a felkúszó kilókkal az agy is zsugorodik

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Úgy tűnik, hogy az egészségtelen táplálkozás még az agyunkra is hatással van: egy új kutatás szerint összefüggésbe hozható az agy egyes területeinek a csökkenésével.

Ahogyan egy korábban megjelent tanulmányból kiderült, az Uppsala Egyetem kutatói összefüggést találtak az anorexia nervosa és egy agyi terület növekedése között. Észrevették, hogy minél kevesebbet evett egy anorexiás beteg, annál nagyobb volt ez az agyi terület. A mostani új kutatás során ugyanezen az összefüggés mentén indultak el a kutatók, csak éppen az ellenkező változásokra voltak kíváncsi. A vizsgálatokat a korábbi vizsgálatban is résztvevő Samantha Brooks, az Uppsala Egyetem kutatója vezette, más európai egyetemek kutatóival közreműködve. A tudósok azt térképezték fel, hogy mely agyi területek változnak meg a hosszútávon elhízott embereknél.

A kutatásba 292 idős férfit és nőt vontak be, akiket mágneses rezonancia képalkotó vizsgálatnak (MR) vetettek alá. A résztvevők normál vagy elhízott testsúlyúak voltak a megfigyelést megelőző és követő öt éven át. Az eredményekből kiderült, hogy csökkent az agy frontális részének mérete azoknál, akik túlsúlyosak voltak.

A kutatók azonban elismerték, hogy még nem világos, hogy vajon az elhízás okozza ezt a változást, vagy maga a változás okoz-e megnövekedett étvágyat. Mindenesetre a kutatás eredményei hozzájárulhatnak az elhízás szinte már világméretű járványként terjedésének a megfékezéséhez.

A tanulmány a The International Journal of Obesity legújabb számában jelent meg.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32758

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős, borult lesz az ég, de délkelet felől elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag