Életmódváltó ötletek az egészséges karcsúságért

A fogyókúra legyen életmódváltás! Így ugyanis hosszú távon is képesek leszünk megtartani az elért eredményeket. Adunk néhány ötletet, melyek segítségével könnyebben szabadulhat meg a túlsúlyától.

1. Szánjon elég időt az étkezésre!

A jóllakottság érzése csak 20 perccel az étel elfogyasztása után jelentkezik, ha tehát gyorsan eszik, akkor több ételt fogyaszthat, mint amennyire szüksége lenne. Szedjen a tányérjára kis adagot, állítson be egy stopperórát 20 percre, és szánjon valóban ennyi időt az étkezésre.

2. Aludjon többet!

Egy órával több alvás egy év alatt 6 kilóval kevesebbet is jelenthetne - legalábbis a Michigani Egyetem kutatói szerint. Ha a céltalan tevékenységeket és a meggondolatlan nassolást inkább az alvás váltja fel, akár 6 százalékkal is csökkentheti a kalóriabevitelt. Az alvásnak még egy szempontból hatása van a testsúlyra: aki nem alszik eleget, az éhesebb lesz a kelleténél, és több édességet fogyaszt.

testtömeg-indexét (BMI)! 3. Válasszon legalább háromféle zöldséget!

Ha egyféle zöldség helyett három is tarkállik a vacsoraasztalon, észrevétlenül többet eszik belőle a társaság. Márpedig a zöldségek magas rost- és víztartalma hamar eltelít. Öntetnek elég a citromlé és néhány fűszer a nehéz, zsíros dresszingek helyett.

4. Egyen gyakran levest!

A kalóriaszegény levesek abban segíthetnek, hogy teltségérzetet biztosítanak, fogyasztásukkal sok folyadékot viszünk be a szervezetbe, így kevesebb kalóriával is jól lehet lakni. Azért is jó levessel kezdeni az étkezést, mert lassítja az evés folyamatát és csökkenti az étvágyat. Nem árt azonban óvakodni a magas zsírtartalmú, krémes változatoktól.

5. A teljes kiőrlésű gabonák haszna

A barna rizs , az árpa, a zab, a hajdina és a teljes értékű búza segít a fogyásban, mivel hosszabb távon sem hagyják lecsökkenni a vércukorszintet, lassabban engedik felszívódni a szénhidrátokat, fogyasztásuk után tovább marad az ember "jóllakottan". Az is pozitív hatás, hogy a teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet is.

6. A motiváció legyen szem előtt

Érdemes jól látható helyre kiakasztani egy régi kedvenc ruhát, szoknyát vagy farmert. Ez az emlékeztető arra, hogy miért is fogyókúrázik az ember. Olyat kell választani, ami csak kicsit szűk, mert ezt az eredményt viszonylag rövid időn belül el lehet érni, és akkor megvan a sikerélmény.

Még a pizza is lehet fogyókúrás!

7. Cseles pizza

Nincs tilos étel a fogyókúra idején, csak mindent úgy kell elkészíteni, hogy igazodjon az aznapi kalória-bevitelhez. A zöldséges feltét akár 100 kalóriával kevesebbet is jelenthet étkezésenként, a húsoshoz képest. A sajt is legyen kevesebb, vagy válaszunk zsírszegény fajtát. Tésztából is sok helyen lehet kérni vékonyat. A szeletek tetejéről pedig érdemes papírtörlővel leitatni a felesleges zsiradékot.

8. Ne igyon cukrot!

1 deciliter kólában 45 kalória van, tehát egy félliteresben már 225 kalória, egy deciliter dobozos gyümölcslé átlagos kalóriatartalma 40-80 kcal, így egy pohár fogyasztásával máris legalább 100-150 kalóriával növeltük az aznapi energia-bevitelünket - és még csak a szomjunkat oltottuk! A cukros innivalókat érdemes felváltani vízre vagy kalóriamentes üdítőre, így több száz, feleslegesen bevitt kalóriát kerülhetünk el. Ha nem szeretjük a vizet, akkor ízesítsük citrommal, mentával, fagyasztott eperrel, vagy igyunk cukor nélküli teát.

9. A zöld tea jó hatású

A zöld tea közismerten segíti a fogyást, és egészséges is. Néhány tanulmány azt állapította meg, hogy átmenetileg növeli a kalóriaégetés mértékét, valószínűleg a katekin nevű anyag révén. Az antioxidánsok miatt az immunrendszerre is jótékony hatást gyakorol.

10. Menjen össze a tányér is!

Kisebb tányérból automatikusan kevesebbet eszik mindenki. Tesztek sorozata erősítette meg azt a megfigyelést, hogy nagyobb tányérra többet szednek, így többet is esznek az emberek. Amikor a kísérletben kisebbre cserélték a tányérokat, senki sem vette észre, hogy átlag 200 kalóriával kevesebbet vett magához - mégsem maradt éhes.

Nézzen szét Egészség-receptjeink között , főzzön olyat, amit dietetikusunk is véleményezett, akár a betegségcsoportokra szűkítve a találatokat!11. Főzzön magának!

Hetente legalább ötször kerüljön a tányérra otthon elkészített étel! A Consumer Reports felmérése szerint a sikeres fogyókúrázók között ez volt az egyik leggyakoribb változtatás az eddigi életmódjukhoz képest, mivel így tudatosabban étkeztek.

Tervezze meg Ön is egy hétre előre a család étrendjét, és annak megfelelően vásároljon be. Ebben például mi is segítünk: fogyókúrás programunkban az alábbi menüsorokból választhat: normál, vegetáriánus, cukorproblémás, tejcukorérzékenyeknek ajánlott, GI-étrend és "sietős menü". Mindegyikhez megkapja a heti bevásárlólistát is!

12. Tartson szünetet evés közben!

A legtöbben spontán szünetet tartanak evés közben, amikor pár percre leteszik az evőeszközt. Ezt a pillanatot kell nyakon csípni, és befejezni az étkezést! A test mindig pontos jelzést ad, hogy mikor lakott jól, csak sokan nem figyelnek rá. Ne sajnálja, hogy marad étel a tányéron, mert az később sokkal nagyobb boldogtalanságot okozhat, ha a csípőjén, hasán marad felesleges zsírpárna az utolsó falatok miatt.

Forrás:Felhasznált irodalom: Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra