A szülőnek semmi sem drága

Frusztrált kínai szülők stimuláló gyógyszerekkel akarják jobb teljesítményre sarkallni gyermekeiket a most kezdődő egyetemi felvételi időszakban - jelentette egy kínai napilap. A legkapósabb a Ritalin nevű gyógyszer, amelyet figyelemhiányos, hiperaktív gyerekek kezelésére használnak világszerte. Az amfetamin jellegű hatóanyagot tartalmazó gyógyszert csak orvos írhatja fel, ezért nem egyszerű felhajtani: az egyetemi felvétel miatt aggódó szülők általában a beteg gyerekek szüleitől kunyerálnak el néhány adagot.

- Sejtelmem sem volt róla, minek nekik a gyógyszer, és csak később derült ki, hogy a gyerekeiket akarják doppingolni a vizsgákra. Négyszer kellett visszamennem a kórházba az elmúlt hónapban és mindig azzal csaptam be az orvost, hogy véletlenül elvesztettem a receptet - nyilatkozta egy beteg gyerek apja, akitől ismerős szülők könyörögték el az orvosságot. A megszólaltatott szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egészséges gyerekekre a gyógyszer veszélyes lehet, és a vártnál éppen ellentétes hatást is kiválthat. Korában egy immunerősítőként használatos proteininjekciótól óvták a hatóságok a gyermekeik tökéletes felkészítése érdekében semmitől vissza nem riadó kínai szülőket - írta a Reuters hírügynökség.

Kínában rekord számú, mintegy tízmillió középiskolás kezdett neki a felvételinek, de "csak" 5,7 millióan juthatnak be a felsőoktatási intézményekbe.

Nem örülnek Kínában a szülők annak, hogy bevezetik a kötelező táncot az iskolákban az elhízás ellen: attól tartanak, hogy a testi érintkezés diákszerelmek lavináját indítja el. A minap nyilvánosságra hozott terv szerint az iskolák ősztől hét alaptáncot iktatnak kötelezően napi programjukba, figyelembe véve a tanulók életkori sajátosságait. Mindegyik tánc 4-5 percig tart, és a szünetben kell ropniuk a nebulóknak vagy tanítási idő után. Nemcsak az általános iskolásoknak kell táncolniuk, hanem a középiskolásoknak is, mivel az utóbbi esztendőkben éppúgy hízásnak indultak, mint a kisebbek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra