A súlyfelesleg ekkora probléma lett

A világ népességének csaknem egyharmada elhízott vagy túlsúlyos, és egyre többen halnak bele a súlyfelesleg okozta egészségi problémákba.

Szakemberek szerint 2015-ben csaknem négymillió ember halt meg szív- és érrendszeri betegségek , diabétesz, a rák egyes típusai, valamint a túlsúllyal összefüggő egyéb betegségek következtében. Mindez azt jelenti, hogy 1990 óta 28 százalékkal nőtt a túlsúllyal kapcsolatos halálozások aránya - írja az InfoRádió.hu

Egyre csak nő a túlsúlyosak száma

A Washingtoni Egyetem egészségügyi központjának kutatói szerint 2015-ben 2,2 milliárd ember, vagyis a Föld lakosságának 30 százaléka küzdött súlyfelesleggel. Ebből majdnem 108 millió gyerek és több mint 600 millió felnőtt tartozott az elhízott kategóriába, ami azt jelenti, hogy testtömegindexük meghaladta a 30-at.

A világ népességének csaknem egyharmada elhízott vagy túlsúlyos
A világ népességének csaknem egyharmada elhízott vagy túlsúlyos

Egy 195 országra kiterjedő és az 1980 és 2015 közötti időszakot vizsgáló, a New England Journal of Medicine című folyóiratban közölt tanulmány eredményei szerint a halálozások több mint 60 százaléka az elhízottak csoportjában történt.

Túlsúlyos vagy elhízott? Nem mindegy! Korábbi cikkünkből megtudhatja, hogyan számolja ki.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint az elhízottak aránya folyamatosan növekszik 1980 óta: több mint 70 országban megkétszereződött, a legmagasabb pedig - majdnem 13 százalék - az Egyesült Államokban. Az elhízott felnőttek arányát tekintve Egyiptom vezet mintegy 35 százalékkal. Az urbanizáció és a gazdasági fejlődés nyomán a szegény országokban is egyre nő az elhízottak aránya.

Olcsóbb lett, ami egészségtelen

A szakértők szerint elsősorban a helytelen étrend és a tétlen, ülő életmód az oka a túlsúlyosak száma növekedésének.

A londoni székhelyű Overseas Development Institute Mexikóban, Brazíliában, Kínában, Dél-Koreában és Nagy-Britanniában végzett felmérése szerint a feldolgozott ételek - többek között fagylaltok, hamburgerek, rágcsálnivalók és csokoládék - ára csökken 1990 óta, míg a friss gyümölcsöké és zöldségeké emelkedik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra