A rossz alvástól elhízhatunk

Valóban segíthet az elhízással küzdő embereken, ha hűvös hálószobájukban többet és jobban tudnának aludni? Olasz szakértők szerint ugyanis ezek a tényezők szorosan összefüggenek az elhízásra való hajlammal.

Az International Journal of Obesity oldalain ismertetett kutatásban Dr. Simona Bo és kollegái (Turin Egyetem) összesen 1300 középkorú felnőtt életét kísérték figyelemmel hat éven keresztül. A kutatás ideje alatt 103-an lettek túlsúlyosak.

Amikor különböző környezeti tényezőket kerestek, a tudósok rájöttek, hogy az alvási szokások szorosan összefüggenek az elhízásra való hajlammal. Minden egyes alvással töltött órával 30 százalékkal csökken az elhízás esélye, még akkor is, ha más rizikófaktorokat is (mozgásszegény életmód) figyelembe veszünk.

A másik fontos tényező a hőmérséklet. Sokkal ritkábban alakul ki a kóros elhízás olyan embereknél, akik télen nem fűtenek annyira, illetve azoknál, akik hálószobájukat hűvösen tartják éjszakára.

Természetesen az étrendet sem lehet figyelmen kívül hagyni: az alacsony rosttartalmú étrend növeli az elhízás és az abnormálisan magas vércukorszint kialakulásának esélyeit.

"A kutatási eredmények nem jelentik azt, hogy ha letekerjük a fűtést vagy többet alszunk, akkor le fogunk fogyni - nyilatkozta Dr. David B. Allison, az Alabama Egyetem Étkezési és Túlsúly Kutatóközpontjának igazgatója. - Ezek azonban olyan életmódbeli tényezők, amelyek segíthetnek testsúlyunk megőrzésében."

"Szervezetünk több kalóriát éget el, ha állandóan dolgoznia kell azon, hogy testhőmérsékletünket szinten tartsa - magyarázza Dr. Allison. - Az alvásmegvonás pedig egyrészt összezavarja hormonháztartásunkat, másrészt pedig nem biztosítja a folyamatos energiaellátást, így azok, akik naponta hat óránál kevesebbet alszanak, többet esznek és isznak, hogy energiaszintjüket megtartsák. Természetesen önmagában egyik tényező sem tehető felelőssé az elhízásért, ezek a faktorok együtt okozzák a kóros elhízást."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra