A kövér gyerekek kerülik az iskolát?

Közeledik az iskolaév kezdete, érdemes odafigyelni arra, hogy egy új kutatás szerint a gyerekkori elhízás összefüggésben lehet az iskolai hiányzással. - Ahogy növekszik az elhízott gyerekek aránya, úgy nő az iskolai hiányzásoké is - hívják fel a figyelmet dr. Andrew Geier és munkatársai az Obesity című folyóiratban.

A kutatók kilenc philadelphiai általános iskola 4-6. osztályosait vizsgálták, a gyerekek átlagéletkora 11 év volt. A testtömeg-index (BMI) alapján a gyerekek 2 százaléka volt súly alatti, 58 százaléka normális súlyú, 17 százaléka túlsúlyos és 23 százalék elhízott.

Az iskolai feljegyzések alapján kiderült, hogy az elhízott gyerekek többet hiányoztak az iskolából, mint normális testsúlyú társaik. Ezt az eredményt nem lehetett sem a gyerekek korával, sem a nemével vagy az etnikai hovatartozásával magyarázni.

A kutatók nem tudják, mi volt a hiányzások oka, mert az adatokból ez nem derült ki. Lehet, hogy betegség miatt hiányoztak az elhízott gyerekek, de az is lehet, hogy azért kerülték az iskolát, mert a társaik csúfolták őket. Az eredmények rávilágíthatnak arra, miért nem eredményes az elhízás elleni iskolai küzdelem. Azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a felvilágosításra és a segítségre, a legtöbbször nincsenek is jelen, mondják a kutatók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra