A hasi elhízás veszélyezteti a népességet

Budapest, 2007. október 16. (MTI) - A hazai lakosság egészségi állapotát, elhízásának mértékét és a szív, érrendszer megbetegedéseinek kockázati szintjét mérte fel országjáró körútja során a Sanofi-Aventis EgészségVonata. Az egyéves szűrési programok eredményét nemrégiben hozták nyilvánosságra a kampány szervezésében résztvevő orvosszakmai szervezetek.

A különleges szerelvény körútjának célja az volt, hogy a lakosság figyelmét a hasi elhízás problémájára hívja fel, hiszen tudományos kutatások összefüggéseket találtak a szívinfarktus kialakulása és a hasi zsírpárnák nagysága között. A tavaly szeptemberben, a Szívünk Napján országjáró útjára indult vonat az összes megyét végigjárta, az akció végállomása Budapesten volt.

A szűréseken csaknem 18 ezren vettek részt, felerészt a nagy kockázatú csoportokból. A 40 év feletti nőknél a drasztikus hasi elhízás jelenti a fő gondot, több mint felüknél a kritikus határ (88 cm) feletti a has körfogata - állapították meg a Magyar Kardiológus, a Magyar Diabétesz, a Magyar Arterioszklerózis, illetve a Magyar Hipertónia Társaság szakemberei. A megszűrtek közül minden tizedik ember már korábban átesett valamilyen keringési betegségen, ők, a nagy kockázatúak képviselik azt a betegcsoportot, amelynél az elkövetkező 10 éven belül nagy valószínűséggel várható szívinfarktus vagy szélütés bekövetkezése.

Budapesten a megszűrt látogatók 56,4 százaléka tartozott az igen nagy, illetve a nagy kockázatú betegek kategóriájába. Minden 3. férfi és a nők 66,6%-a volt hasi elhízott. A szekszárdi szűrések hozták a legjobb eredményt, azzal együtt, hogy a megjelentek 40 százaléka volt itt is nagy kockázatú. A korcsoport szerinti eredményekből pedig az derült ki, hogy az 50 feletti férfiak kevésbé figyelnek egészségükre körükben a hasi elhízottak száma a korral egyenes arányban növekszik. A nőknél már 40 felett megugrik a hasi elhízottak aránya, márpedig mindez növeli a keringési kórok és halálozás kockázatát.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra