Mit lehet kezdeni a letört foggal?

A fogak sérülése alatt általában a fogak letörését, kitörését értjük, súlyosságát az alapján osztályozzuk, hogy csak a fogzománcot vagy az alatta lévő rétegeket is érinti-e. Ezek a sérülések rendkívül gyakoriak sportolóknál, de esések miatt is bekövetkezhetnek.

Szinte minden olyan trauma, mely az arcot érinti, hatással lehet a fogakra is. A fogak "csorbulását", részleges vagy teljes törését okozhatja például esés, autó- vagy motorbaleset, de ezek a sérülések rendkívül gyakoriak sportolóknál, például jégkorongozóknál, futballistáknál, kosárlabdázóknál, vagyis olyanoknál, akik könnyen összeütközhetnek egy másik játékossal.

A fogak törését okozhatja például egy-egy kemény tárgyba való beleharapás is - ez általában akkor következik be, ha a fog egyébként is sérült, például egy nem kezelt fogszuvasodás miatt. A leggyakrabban a gyermekek érintettek, és a legtöbbször a metszőfogak törnek le.

Gyakoribb a heresérülés, mint a fogsérülés A nemi szervek sérülése nem csak fizikai és pszichológiai, de termékenységi problémákat is eredményezhet, állítják a szakértők. Kattintson!

A fogak sérülése érintheti csak a fogzománcot, de az alatta lévő rétegeket, például a dentint is. Csoportosíthatjuk a fogak törését aszerint, hogy a fogból kisebb vagy nagyobb darab pattant vagy tört-e le, a fog teljesen kitört-e az állkapocsból, vagy a külső hatás miatt elmozdult-e a helyéről. Attól függően, hogy a fogsérülés egyéb fejsérüléssel is együtt járhat-e (például egy komoly esés miatt), vagy csak a fog érintett, traumatológián, illetve fogászaton, szájsebészeten kezelhetik azt. A fogak törése a száj nyálkahártyájának, az ínynek a sérülésével, felszakadásával, megduzzadásával, vérzésével és fájdalmával is együtt járhat.

Hogy kezelhető a törött fog?

A törött fog kezelése függ attól, hogy tejfogról vagy állandó fogról van-e szó, hogy milyen súlyosságú a sérülés, csak a zománcfelületet érinti-e vagy a dentint is. Ha a fogsérülés csak a fogzománcot érinti, vagyis a felületből pattant le egy darab, akkor általában koronával vagy töméssel kezelik a fogat. Ezekben az esetekben az íny nem érintett, nem vérzik, a fog nem mozdult el a helyéről, és általában fájdalom sem jelentkezik, bár a fog éles széle irritálhatja, felsértheti a nyelvet vagy a száj nyálkahártyáját (ez pedig megnövelheti a fertőzések, esetleg az afta kialakulásának rizikóját).

A törött fogak kezelését nagyban befolyásolja a sérülés súlyossága
A törött fogak kezelését nagyban befolyásolja a sérülés súlyossága. Fotó: iStock

A fog súlyosabb sérülése a dentin sérülésével is együtt járhat, ilyenkor előfordulhat vérzés, fájdalom, fogérzékenység (hidegre, melegre, édesre). Ha a törött, elmozdult fogat nem kezelik megfelelően, akkor felgyorsulhat a szuvasodás folyamata, a foggyökér is elhalhat, a fog vagy az azt körülvevő terület könnyen begyulladhat.

Első lépésként a fogat a mellette lévő fogakhoz rögzíthetik, elláthatják a sérült ínyt, előfordulhat az is, hogy gyökérkezelésre van szükség. Amennyiben a fog "meggyógyul", és biztosan ül az ínyben, megkezdődhet a további kezelés, például az esetlegesen lepattant rész koronával vagy töméssel történő pótlása. A sérült fogakat legalább fél évig érdemes rendszeresen ellenőriztetni, hogy meghatározhassák, hogy szükség van-e esetleg további kezelésre.

Amennyiben a fog sérülése olyan súlyos, hogy a fogat nem lehet visszahelyezni, esetleg a fog gyökere is jelentősen sérült, a fog kihúzása válik szükségessé. A foghiányt később implantátummal vagy híddal, koronával pótolhatják.

A legalapvetőbb teendők

Mit tehetünk a fogsérülések ellátásáért, míg el nem jutunk a fogorvoshoz? Ha csak a zománc lepattanásáról vagyis kisebb sérülésről van szó, akkor egy kevés cukormentes rágógumival "fedjük be" az érintett fogat, hogy az ne sérthesse fel a környező szöveteket. Ha a fog teljesen kitört, óvatosan fogjuk meg a rágófelületénél (a gyökeret ne érintsük meg), mossuk le tiszta vízzel vagy tejjel, és helyezzük vissza a helyére, míg el nem jutunk a fogorvoshoz. Ha nem tudjuk visszahelyezni, akkor egy kevés tejben tárolhatjuk a fogorvosig.

Minél gyorsabban vissza tudják helyezni a fogat a helyére a baleset után, annál nagyobb az esélye annak, hogy a fog megmenthető. Egy óra elteltével azonban ennek az esélye jelentősen csökken.

A fogsérüléseket, fogtöréseket sportolásnál fogvédő vagy arcvédő használatával lehet megelőzni. A speciális kialakítású fogvédők ráadásul nemcsak a fogakat, de az ínyt és az állkapcsot óvják, de a állkapocs ízületeit is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra